Általános szabályok és tartalmi arányok – ilyen lesz a 2021-es fizikaérettségi
Május 18-án 8 órától tartják a középszintű és az emelt szintű fizikaérettségiket. Mutatjuk, mi vár rátok a vizsgán.
Május 18-án 8 órától tartják a középszintű és az emelt szintű fizikaérettségiket. Mutatjuk, mi vár rátok a vizsgán.
A végzős diák szerint voltak, akik már hetekkel az érettségi előtt önkéntes karanténba vonultak, nehogy elkapják a vírust, az emelt szintű vizsgákra azonban már nem jutottak el, mert a középszintűek alatt megfertőződtek.
Ezeket a segédeszközöket érdemes már most bepakolni a táskátokba, nehogy otthon felejtsétek őket.
Múlt héten megkérdeztünk benneteket, melyik volt a legnehezebb vizsga a matek, magyar, töri, angol és német ötösből - meglepő lehet, de legtöbben nem a számokkal bajlódtatok a vizsgán.
Összeszedtük, milyen feladattípusokra számíthattok, hány pontot szerezhettek és mennyi időtök lesz a vizsgára.
Magyarból, matekból, töriből, angolból és németből már megmérethették magukat a diákok ezen a héten. Mutatjuk, milyen vizsgák lesznek holnaptól.
Nagy szerencséjük volt a diákoknak a középszintű angolérettségi két – íráskészséget mérő – feladatával az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint.
Folyamatosan tájékoztatunk benneteket a feladatokról, vizsgázókról, és persze - ahogyan azt a hét többi napján már megszokhattátok - jövünk a nem hivatalos megoldásokkal is. A mai angolérettségi nap szakmai támogatását köszönjük az Ixam Nyelvvizsgaközpontnak.
A köznevelésért felelős államtitkár felügyelő tanárnak állt a Szerb Antal Gimnáziumban.
Több mint 73 ezren írják ma a magyarérettségit az országban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az idei szabályok komoly választás elé állítják a diákokat.
Hónapokig tartó bizonytalanság után, több mint 111 ezer vizsgázóval és speciális szabályokkal indul a 2021-es érettségi szezon. Sok diák és tanár arra számít, hogy a hónapok óta tartó távoktatás miatt a tételkészítő bizottságok könnyű feladatsorokkal készülnek, mások szerint az idei végzősök mindenképpen hátrányból indul majd a vizsgákon.
Egy nappal a vizsgák előtt összeszedtük a legfontosabb szabályokat és tudnivalókat az idei vizsgákról.
Mit érdemes átnéznetek, ha úgy érzitek, a matek nem az erősségetek? Hogyan lehet a legkönnyebben pontokat szerezni a vizsgán? Cikksorozatunk hatodik – és egyben utolsó – részében ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Az elmúlt hetekben szaktanárok és a Studium Generale szekcióvezetői segítségével jártunk utána, hogyan lehet felpörgetni a felkészülést a vizsgák előtti napokban, milyen buktatói vannak a különböző feladattípusoknak, mire érdemes odafigyelni. Most csokorba szedtük a megjelent cikkeket, hogy az érettségik előtti hétvégén még átolvashassatok mindent, amiről eddig esetleg lemaradtatok.
Utánajártunk, milyen szinten kell tudnotok németül írni, szöveget érteni és helyesen beszélni a különböző szinteken, ha ebben az évben érettségiztek.
Mutatjuk a listát, amelyben a középszintű és az emelt szintű vizsgára vonatkozó szabályokat is megtaláljátok.
Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta, mire számíthattok közép- és emelt szinten.
Milyen témákat érdemes átnézni matekból az érettségi előtti hétvégén? Mi az a pont, amikor már el kell engedni a gyakorlást, és a pihenésre kell koncentrálni? Cikksorozatunk ötödik részében ismét Krasznai Blankával, a Studium Generale (SG) matematika szekcióvezetőjével beszélgettünk.
Milyen témakörök okoznak problémát a legtöbb diáknak a matekérettségin? Milyen apró hibákkal szoktak pontokat veszíteni a vizsgázók? Cikksorozatunk negyedik részében ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Ezt a tizenegy tünetet szinte minden érettségiző észreveszi magán az érettségi előtti utolsó napokban.