Ezé a férfié a világ egyik legfurább állása
Ha versenyezni kellene, talán George Aldrich nyerné a legfurcsább foglalkozásban dolgozók díját.
Ha versenyezni kellene, talán George Aldrich nyerné a legfurcsább foglalkozásban dolgozók díját.
Eduline
Újabb megalázó feladatot kaptak a tanárok: most már egymást kell megfigyelniük és a belső ellenőröknek elmondani, miket tapasztaltak. Egy tanár szerint ezzel csak feszültséget szítanak és megpróbálják leterhelni a tanárokat, hogy az oktatási rendszer hibáiról eltereljék a figyelmet.
Eduline
Egyiptomi diákok ezrei követelnek vizsgálatot, miután egy színötös diáktársuk nulla pontot ért el az érettségin.
Eduline
Az elavult iskolai gépparkok miatt a magyar diákok hátrányban vannak, ha lépést akarnak tartani a digitális fejlődéssel. De a rendszergazdák is rendre hagyják ott az iskolákat, hiszen az ott kapott fizetésből jószerével nem lehet megélni.
Eduline
Gondoltad volna, hogy van olyan fa, ami magasabb, mint a New York-i Szabadság-szobor?
Eduline
Ma van az olvasás világnapja, és talán még ti is emlékeztek, hogy indult idén egy könyvkihívás is. Ennek az volt a lényege, hogy ebben az évben el kell olvasni 50 könyvet, de lehetett csinálni 25-ös listát is, sőt havi kihívások is vannak. Most segítünk nektek és megmutatjuk, milyen könyvekkel tudtok több kategóriát is kipipálni.
Eduline
Hányadik szintig juttok, ha az újra felbukkanó síkidomok közül kell kiválasztanotok az újat?
Eduline
A lázadás különös módját választotta két diák, akik az osztálytermek tábláin hagyják ott elképesztő üzeneteiket.
Eduline
Bár egyre kevesebb a diák, az elmúlt öt tanévben csaknem megduplázódott az egyházi iskolákba, óvodába járó gyerekek aránya – írta a Magyar Nemzet.
MTI
Mennyivel nő a több éve oktató tanárok fizetése, és mi a helyzet a gyakornoki státuszban lévőkkel? Íme, az adatok.
Eduline
Teszteljétek, vajon könnyen meg tudjátok-e oldani a térbeli-vizuális feladatokat is.
Eduline
Sokkal könnyebben átverhetőek és a döntéshozatalban is rosszabbak azok, akik nem szerezték meg az alapvető matematikai és tudományos készségeket – állítja egy új kutatás.
Eduline
Elolvastátok a kötelezőket? Egy irodalmi tesztet hoztunk nektek estére.
Eduline
Még jószerével el sem kezdődött a tanév, de a tankönyvek máris hatalmas indulatokat gerjesztenek.
Eduline
Csütörtökön bemutatták a Magyar Helyesírás Szabályainak tizenkettedik kiadását az Akadémián. Legalább kétéves türelmi idő lesz, tehát a 2016/2017-es évi tavaszi érettségiig elfogadják a régi helyesírást is.
Eduline
A Budai Nagy Antal Gimnázium élére kinevezett új igazgató már a tanév első munkanapján megbukott, a tantestület ugyanis elutasította az éves munkatervét annak szakszerűtlensége miatt.
Eduline
Bár ez eddig sem volt kérdéses, hatalmas különbségek vannak a tanári fizetésekben nemzetközi szinten. Van, ahol egy jószerével kezdő tanár 2 milliót keres, de akad olyan hely is, ahol csak 32 ezer forintot. Itthon egy mesterfokozattal rendelkező tanár 189 ezer forintot keres.
Eduline
Ti láttátok már a Holt költők társaságát? Kötelező darab mindenkinek!
Eduline
Csak 1,7 méteres skorpió maradványait találták meg tudósok a tenger mélyén – számolt be a felfedezésről az IFL Science.
Eduline
Észszerűbb lett – állítólag – az új helyesírási szabályzat, melyet hivatalosan holnap mutatnak be az Akadémián. Ha eddig igyekeztetek megtanulni, hogyan is kell helyesen írni, akkor most tanulhatjátok újra. És nem elírtuk az első szót. Ezentúl ez így helyes.
Eduline