Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A szerdai tiltakozást szervező Tanítanék Mozgalom egy 21 pontos összefoglalót és útmutatásokat tett közzé a tanárok számára.

Egyre több iskola csatlakozik a március 30-i egyórás munkabeszüntetéssel egybekötött tiltakozáshoz, 8 és 9 óra között az iskolák elé vonulnak a támogató diákokkal és civilekkel a pedagógusok. Sok helyen mindezt a már ismert kockás ingben teszik majd és fotókat készítenek, élőláncot alkotnak a szülőkkel, vagy szemetet szednek majd, valamint fákat ültetnek.
A legfontosabb továbbra is korábban felállított szakmai 12 pontjuk elfogadtatását tartják, ennek szól a tiltakozás - írja a Tanítanék Mozgalom 21 pontos listája, mely ajánlásokat ismegfogalmaz a szerdai tiltakozásra. Ezekben a pontokban olyan követeléseket fogalmaztak meg, melyek azonnali teljesítését várják, hogy már a következő tanévben - vagy akár a jelenlegi hátralévő részében - érdemi változások következzenek be. Továbbra sem tartják kompetensnek a Köznevelési kerekasztalt a javaslatok megfogalmzásában.
A Klik megszüntetését továbbra sem tekintik elegendőnek, legfőképp azért, mert egyelőre úgy látják, hogy csak "márkanévcsere" történik, a működés lényegében ugyanaz lesz.
Maguk azért kerülik a "sztrájk" kifejezést, mert jogszerű keretek között nehéz a pedagógusoknak sztrájkot szervezniük, erre nem volt lehetőségük március 30-ig - ezért döntöttek a polgári engedetlenségi mozgalom mellett. Amennyiben továbbra sem fogadja el a kormány a követeléseiket, úgy folytatják a tiltakozást, egy-egy órával meghosszabbítva a munkabeszüntetés idejét. A polgári engedetlenségről úgy fogalmaznak, hogy az a sztrájktörvény előtt a szakszervezetek bevett módszere volt az érdekérvényesítésre, amellyel békés módon egy magasabb eszme érdekében vagy jogsértés ellen tiltakoztak egykor.
Mindenhol a tantestület döntésére bízzák, hogy az iskola tiltakozik-e, de ahol nem sikerül megszervezni a szerdai akciót, ott is kérik a pedagógusokat, hogy kockás inggel, vagy valamilyen más formában fejezzék ki egyetértésüket.
Emlékeztettek, hogy Palkovics László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában minden tiltakozó számára megígérte, hogy nem lesznek retorziói a tiltakozásnak, legfeljebb az elmaradt órát kell pótolni.
A közlemény kiemelte, hogy mindenhol meg kell oldani a diákok felügyeletét a tiltakozás idejére, valamint mindenkit arra kérnek, hogy semmilyen politikai cselekvésre ne buzdítsanak.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).