
Korábban már írtunk arról, hogy az egyház megkereste az önkormányzatot azzal, hogy átvenné az intézményt. A szülők azonban attól tartanak, hogy megszűnne az óvoda mostani szabad szellemisége a váltással.
Az önkormányzat a baon.hu szerint felhatalmazta a polgármestert az egyházzal való tárgyalásra, de még semmi sem dőlt el.
Az intézmény vezetői is a váltás ellen állnak ki, a pedagógusok a közalkalmazotti státuszukat féltik, ami elveszne azzal, ha elszakadnának az önkormányzattól.
Az egyház már működtet egy óvodát a városban, ráadásul úgy tudni, anyagi gondokkal sem küszködik a Csipkeovi.