Fertőtlenítőt keverhettek osztálytársai egy kislány italába
A 10 év körüli gyerekek az eset előtt összevesztek.
A 10 év körüli gyerekek az eset előtt összevesztek.
Eduline
Most a Fővárosi Önkormányzat írt levelet a budapesti középiskolák és felsőoktatási intézmények vezetőinek, amelyben az igazgatókat arra kéri, vezessék be a csúsztatott iskolakezdést a kényelmesebb utazás érdekében.
Eduline/MTI
Bár már kedd óta tarthatnának ballagásokat, a legtöbb középiskola egészen június közepéig vár az érettségizők búcsúztatásával, amelyet idén a koronavírus-járvány miatt csak szabadtéren szervezhetnek meg. Bár a diákok családtagjai, barátai védettségi igazolvány nélkül is részt vehetnek a ballagáson, számos iskolában korlátozzák a vendégek számát, az épületekbe pedig csak a tanárok és a végzősök léphetnek be. A gimnáziumok és technikumok zöme egyébként április végén online már megtartotta az iskolai ünnepséget.
Tóth Alexandra
Már a koronavírus tájékoztató oldalán sem teszik közzé az aktuális óvodai-iskolai adatokat, és a megkeresésekre sem válaszol a kormány. A PDSZ-hez viszont több jelzés is érkezett, hogy egy-egy diák megfertőződött, de járványügyi intézkedés nem történt.
Eduline
Az eset egy Somogy megyei általános iskolában történt.
Eduline/MTI
Majdnem 300 ezer diák tölt ki ma délelőtt egy matematika- és egy szövegértési tesztet, egy év „kényszerszünet” után ugyanis újra megtartják az országos kompetenciamérést. A felmérés évről évre komoly problémákra hívja fel a figyelmet. Például arra, hogy a tizedikes szakközépiskolások szövegértési képessége és matematikai eszköztudása a hatodikos általános iskolásokét sem éri el.
Csik Veronika
A bérrendezés nem várhat? Kifejezetten alacsonynak nevezte a magyarországi tanári fizetéseket Révész Máriusz, kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő.
Csik Veronika
Az amerikai gyógyszergyártó is kérni fogja az európai jóváhagyást a fiatalok oltóanyagához.
Eduline/MTI
Idén sincsenek vizsgák a szigetországban, a tanárok osztályozzák a végzősöket központi értékelés híján - ez azonban nem mindenkinek tetszik.
Csik Veronika
Első körben a középiskolások egy részének lesz lehetősége az önkéntes tesztelésre, egy héttel később pedig már a felső tagozatos általános iskolásoknak is - közölte Janez Poklukar egészségügyi miniszter.
Eduline/MTI
Az új fogalom mögött azt értjük, amikor egy diákot azért szekálnak vagy közösítenek ki, mert elkapta a fertőzést. Jocó bácsi, a népszerű történelemtanár már hallott olyan diákról is, aki inkább eltitkolta betegségét, nehogy megbélyegezzék a többiek.
Eduline
Úgy tűnik, a hatálybalépés után volt idő átolvasni, most ötvennél is több paragrafusát kell módosítani a 2020. januárjától fokozatosan bevezetett új szakképzési törvénynek.
Csik Veronika
A francia nyelvből és a filozófiából érettségizők mellett közel 183 ezer általános iskolás diák számára is nagy nap a mai, ugyanis szerdán tartják az idegen nyelvi méréseket. Ez minden diákot érint, aki első idegen nyelvként angolt vagy németet tanul és 6. vagy 8. osztályos.
Eduline/MTI
Budapesten a legjobbak, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legrosszabbak a számok, amelyek évről évre tovább fognak romlani, hiszen a nyugdíjba vonuló tanárok utánpótlása távolról sincs megoldva.
Eduline
Kötelező a maszk és a ballagásokat csak az iskolák nyitott, épületen kívüli területein lehet megtartani - megjelent a 2021-es ballagásokat szabályozó kormányrendelet.
Csik Veronika
A Pedagógusok Szakszervezete szerint, iskolapszichológus kellene minden intézménybe a járvány okozta traumák miatt.
Csik Veronika
A tantermi oktatás a tanév végéig már nem áll vissza.
Eduline/MTI
A héten 1200 milliárd forint támogatástól esett el a felsőoktatás, folytatódtak az érettségik és pótnappal számolhatnak azok, akik betegség miatt nem tudtak részt venni az írásbeliken - összeszedtük a hét legfontosabb oktatási híreit.
Eduline
2022-re halasztotta a kormány a 9. és 11. évfolyamosok kéthetes külföldi nyelvtanulási utazásait.
Csik Veronika
A mai kormányinfón szó volt az oktatásra is fordítható Európai Uniós hitel összegéről és a nyári táboroztatásról is.
Csik Veronika