A rendőrség szerint öngyilkos lett az a diák, aki iskolai zaklatások után tűnt el

Édesanyja szerint iskolai zaklatás után végezhetett magával az a diák, akit korábban a rendőrség is nagy erőkkel keresett.

  • Csik Veronika

Nehezen, de végül elmondta, hogy cikizik, piszkálják, durva szavakkal bántják. Én azt sem zárom ki, hogy fizikailag is érte bántalmazás, ugyanakkor ezt tagadta. Úgy sejtem, azért szálltak rá, mert visszahúzódó, csendes gyerek, nem nagyon szól vissza senkinek. A bántásokat lányoktól és fiúktól egyaránt tűrte

– nyilatkozta az édesanya korábban a Blikknek, majd nem sokkal később közölte a közösségi oldalán: gyermekét megtalálták, de már túl későn.

Gábor hétfő reggel tűnt el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, a rendőrség nagy erőkkel kereste a 16 éves fiút. A lap egyépként megkereste az érintett iskolát is, de nem kaptak választ. Az édesanya annyit említett: Gábor a szülők lelkére kötötte, hogy ne beszéljenek az osztályfőnökkel, majd ő megoldja a problémákat.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.