Egy új képzéssel erősítenék a pályakezdő tanárok „magyarságtudatát”

A program a gyakornokoknak szólna, az iskolákba szétküldött levél alapján pedig az Oktatási Hivatal arra kéri az iskolák vezetőit, bátorítsanak mindenkit a részvételre.

  • Csik Veronika

A Népszava szerint egy új képzési programot fejlesztett pályakezdő pedagógusoknak az Oktatási Hivatal (OH) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ami a "Nemzeti közszolgálat a pedagógushivatásban" címet viseli. Mindezt a lap, egy a birtokukba került tájékoztató levélből tudta meg.

A tájékoztató szerint a program célja, hogy megalapozó ismereteket nyújtson a pályakezdők számára "az állami feladatellátás rendszerébe illeszkedő köznevelésről, mint nemzeti közszolgálatról, a pedagógushivatás szakmaetikai alapjairól", valamint a "nemzeti azonosságtudat oktatási és nevelési kihívásaira" is felkészítse a fiatal tanárokat - idézi az oldal. A képzés két részből áll, egy jelenlétet igénylő tréningből és egy e-learning modulból. A jelentkezés szeptember 20-tól indul, a jelenléti képzéseket októberben az NKE-n, az e-learning kurzusokat november 30-ig lehet majd teljesíteni.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke megdöbbenve értesült a pályakezdőknek szóló képzésről. Totyik Tamás a lapnak azt mondta, a kezdő tanárokat sokkal komolyabb problémákra kellene felkészíteni, mert – mint fogalmazott – nem attól lesz valaki jó pedagógus, hogy jó hazafit próbálnak belőle nevelni.

El kéne érni, hogy a pályakezdők ne hagyják el a pályát egy-két éven belül azért, mert nettó 150 ezer forintból nem tudnak megélni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.