Okostelefonjának köszönheti életét az amerikai főiskolás
Egy amerikai egyetem közismert hallgatója tűnt el még múlt pénteken, majd komoly sérülésekkel találtak rá. A fiú életét a modern technikának, és persze kitartó barátainak köszönheti.
Egy amerikai egyetem közismert hallgatója tűnt el még múlt pénteken, majd komoly sérülésekkel találtak rá. A fiú életét a modern technikának, és persze kitartó barátainak köszönheti.
Eduline
Vajon mi illene hozzád a legjobban? Az olaszok temperamentuma, a franciák emelkedettsége vagy az angolok kimértsége? A következő tesztből kiderül, hol kellene tanulnod.
Eduline
A kollégista lét általában nem épp a finom ételekről szól – gondolhattátok eddig, ám erre igyekszik rácáfolni egy amerikai egyetemista. A Columbia University 21 éves hallgatója éttermet nyitott a kollégiumi szobájában, és akkori sikere lett, hogy az egész országban híre ment. A téli szünetig minden hely elkelt a koliétteremben.
Eduline
Nyilvánosságra hozták a kelet-európai és közép-ázsiai egyetemek friss QS-rangsorát, a magyar felsőoktatási intézmények közül a Szegedi Tudományegyetem érte el a legjobb eredményt, amely a tizenharmadik helyet szerezte meg.
Eduline
Az őszi szemeszter végéig rendeződni látszik a Testnevelési Egyetem oktatási rendje - mondta el Mocsai Lajos.
Eduline
Ha egy félév után hagyjátok ott az egyetemet, vissza kell fizetnetek valamit? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Eduline
Egy új kutatás szerint mindenki álmodik, legfeljebb reggelre elfelejti az egészet. A vizsgált alanyok még „el is játszották” azt, amit alvás közben átéltek.
Eduline
Érdekes előterjesztés jelent meg a kormány honlapján. A tervezet – melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma jegyez - szerint mégsem kellene legalább 300 pontot összegyűjteni azoknak, akik alap- vagy osztatlan képzésre jelentkeznek, és nyelvvizsga sem kell majd a mesterképzéshez.
Eduline
Előfordulhat, hogy egy gép jobban ismeri az emberi viselkedést, mint egy másik ember? Az MIT kutatói most egy lépéssel közelebb kerületek ehhez az ijesztő forgatókönyvhöz. Egy masina elég pontosan meg tudta mondani, mely hallgatók véreznek el az adott kurzuson. Küszöbön az intelligens robotok kora?
Eduline
Vannak dolgok, amik az egyetemi koleszokban teljesen természetesnek tűnnek, a való életben azonban több, mint bizarr lenne a jelenség.
Eduline
Annyira elfajultak a beavató ceremóniák a University of Cambridge egyik kollégiumában, hogy az intézmény vezetése levélben figyelmeztette a hallgatóit: életveszélyes játékokat játszatnak a gólyákkal. Az egyik legrégibb kollégium vezetője nem szeretné azt látni, hogy az egyetemről kikerülők olyanokká válnak, mint a „Volkswagen korrupt mérnökei”.
Eduline
A Tempus Közalapítvány meghirdette a 2016/17-es tanévre szóló államközi ösztöndíjprogramját. Nem csak aktív hallgatókként jelentkezhettek a programokra.
Eduline
Kilencmilliárd forinttal javasolja megemelni a hallgatói ösztöndíjakra fordított évi huszonegy milliárd forintos összeget a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - mondta a szervezet elnöke.
MTI
A héten kiderült, hogy rohad az ország 3. legjobb gimnáziuma, leégett a Testnevelési Egyetem sportcsarnoka és folytatódott az őszi érettségi, valamint elkezdődött a keresztféléves felvételi.
Eduline
A világranglistákon mindig jó eredménnyel szerepelnek az európai egyetemek, bár a top 10-be rendszerint csak a Cambridge és az Oxford szokott bejutni. Most megmutatjuk a többi listára jutott egyetemet is.
Eduline
Úgy tűnik, fellélegezhetnek azok a hallgatók, akiknek a felsőoktatási törvény módosítása miatt csak pár hetük lett volna arra, hogy leadják a szakdolgozatukat és államvizsgázzanak. Új határidőt írnak ki nekik.
Eduline
Kigyulladt a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten az Alkotás utcában csütörtök hajnalban. Az épület teljes terjedelmében égett, a tűz a szomszédos épületre is átterjedt. Az épület egyik fala kidőlt. Mocsai Lajos rektor csütörtökre rektori szünetet rendelt el, de pénteken már lesz tanítás.
MTI
Legtöbbször USA-beli egyetemek tanszékeiről kerülnek ki a Nobel-díjasok, de ott is van egy kiemelkedő intézmény, amelynek az elmúlt 15 évben hét kutatója is megkapta a világ egyik leghíresebb elismerését.
Eduline
Október 20-án kerül a kormány elé az az előterjesztés, amely szerint két lépcsőben emelnék a felsőoktatásban dolgozók bérét.
MTI
A valóságtól elrugaszkodott a bérigényük a magyar frissdiplomásoknak: nettó 255 ezer forintot szeretnének kapni, holott 160 ezer forint az átlag.
Eduline