Mégsem bukjátok a diplomát: módosulnak a határidők

Úgy tűnik, fellélegezhetnek azok a hallgatók, akiknek a felsőoktatási törvény módosítása miatt csak pár hetük lett volna arra, hogy leadják a szakdolgozatukat és államvizsgázzanak. Új határidőt írnak ki nekik.

  • Eduline
Wikipedia

Az Eduline-hoz is számos levél érkezett, amelyben a hallgatók arról panaszkodtak, hogy a felsőoktatási törvény megváltoztatásával betarthatatlan határidőt kaptak a szakdolgozat leadására és az államvizsgázásra.

Az egyik olvasónk azt írta, mindössze 9 napot adtak neki arra, hogy megírja és leadja a szakdolgozatot. Ezzel nem volt egyedül, többeknek alig két hetük lett volna erre, a többieknek pedig 2016 szeptemberéig kellett volna megcsinálni az államvizsgát. Erről bővebben itt olvashattok.

Palkovics László a Népszabadságnak most azt nyilatkozta, már készül a javított szabályozás, mely szerint a hallgatóknak 2016 szeptemberéig az abszolutóriumot kell megszerezni, és azoknak, akik már abszolváltak, a záróvizsgát 2018 szeptemberéig kell letenniük.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.