Okostelefonjának köszönheti életét az amerikai főiskolás

Egy amerikai egyetem közismert hallgatója tűnt el még múlt pénteken, majd komoly sérülésekkel találtak rá. A fiú életét a modern technikának, és persze kitartó barátainak köszönheti.

  • Eduline
Facebook.com

Jimmy Hubert a Georgia Tech egyik diákszövetségének alelnöke, és péntek este nyom nélkül tűnt el Atlantában. Miután szombat reggel sem tudott senki a hollétéről, az okostelefonját próbálták lenyomozni GPS-koordináták segítségével. Csakhogy éjszaka lemerült a fiú telefonja, így csak egy darabig rögzítette a telefon az útvonalat.

Az utolsó, telefonja által hagyott nyomon indultak el keresni barátai, miközben édesanyja a Facebookon kért segítséget. A barátai egy képet is közöltek róla az Imguron „hozzátok haza Jimmy-t” címmel. A fiú eltűnésének híre így akár ezrekhez is eljuthatott néhány órán belül.

Egész hétvégén terjedtek a posztok a közösségi oldalakon a fiú eltűnéséről, mire hétfő reggel Jimmy édesanyja végre kiposztolta, hogy meglett a fia. Jimmyt egy vasúti töltésen találták meg, édesanyja szerint megverték, súlyos sérüléseket szerzett és kihűlt. Egyik barátja bukkant rá, aki a GPS-jelek segítségével tájolta be a fiú utolsó ismert tartózkodási helyét.

Jimmy édesanyja a Facebookon köszönte meg a sok segítséget. Fia állapotáról is itt tájékoztatta azokat, akik aggódtak érte.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.