Rekordév volt a tavalyi a nyelvvizsgaszerzésben: háromezerrel többen kaptak bizonyítványt
Tavaly háromezerrel többen kaptak nyelvvizsgabizonyítványt, mint egy évvel korábban - írja a szerdai Világgazdaság az Oktatási Hivatal adatai alapján.
Tavaly háromezerrel többen kaptak nyelvvizsgabizonyítványt, mint egy évvel korábban - írja a szerdai Világgazdaság az Oktatási Hivatal adatai alapján.
A távoktatás során hasznát vehetitek néhány olyan alkalmazásnak, melyek segítenek a mindennapokban. Összeszedtünk néhány olyan appot, melyekkel könnyebben megy az egyetemi élet az otthoni tanulás során is.
A héten sok szó esett az érettségiről, azonban döntés nem született még. Bármi is lesz, a végzősöknek most komoly feladata van, a vizsgára való felkészülést ugyanis folytatni kell. Most összeszedtünk pár fontos teendőt, amint mindenképp meg kell tennetek az utolsó hetekben.
Az érettségi felkészülés nem állhat meg. Ha valamit nem értetek, vagy valami nehezebben megy, akkor nem csak a könyvekből és füzetekből érdemes tanulni. Ingyenes felkészítőt biztosít a Studium Generale az érettségizőknek.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét, csakúgy, mint más érintetteket, fokozott aggodalommal tölti el a közelgő érettségi lebonyolításának gondolata. Azt kérik, vonják be a tervezésbe a szakmai szervezeteket is.
Futótűzként terjed a neten egy országgyűlés képviselő posztja, aki arról tájékoztatta a végzősöket, szülőket és a tanárokat, hogy az érettségi vizsgák meg lesznek tartva a koronavírus járvány ellenére is.
Sok diák számára kihívás az otthon tanulás, de főként azoknak a gyerekek, akiknek az iskolában is kiemelt figyelemre van szükségük, mert például tanulási zavarral, figyelemzavarral küzdenek. Gyarmathy Éva, pszichológus most nekik szeretne segíteni.
Tegnap indítottunk szavazást, amiben azt kérdeztük a végzősöktől és a vizsgákra készülő diákoktól: mit csinálnátok a 2020-as érettségikkel? Itt van az első nap szavazatainak állása.
Továbbra sincs döntés az idei érettségikről. A diákok kétségbeestek, nem tudják, mire számíthatnak - a legnagyobb gond a bizonytalanság. Olvasói véleményekből szemezgettünk.
Kiderültek az általános iskolai és óvodai beiratkozási dátumok, bár ma lejárt a felsőoktatási látogatási tilalom, természetesen a jövő héttől is zárva tartanak az egyetemek, főiskolák. Kiderült, mi lesz az országos mérésekkel, közben a felnőttképzés is átáll a digitális oktatásra. A PDSZ ugyanakkor sürgős változtatásokat követel. Ezek voltak a mai nap legfontosabb oktatási hírei.
Mit tervez a kormány az idei érettségikkel és ez hogyan befolyásolja majd az egyetemi felvételiket? Ezt válaszolta a kormány a mai sajtótájékoztatón.
"Nekem sem jobb a helyzet a távoktatás terén" - mesélte az Eduline-nak egy egyetemi hallgató. Neki is a héten kezdődött távoktatás, itt vannak a tapasztalatai.
Maruzsa Zoltán nemrég azt mondta: ha a helyzet romlik, szóba jöhet mind az érettségi időbeni eltolása vagy egyéb megoldások keresése. De milyen megoldások? Összeszedtük a lehetséges alternatívákat.
Angliában megszületett a döntés: idén nem lesz érettségi. Mindeközben itthon megszólalt a Klebelsberg Központ elnöke, szerinte az első digitális munkarendben lezajlott iskolai héten mindenki gyorsan alkalmazkodott. Összeszedtük a mai nap legfontosabb oktatási híreit.
Európa szerte tapssal köszönik meg az emberek az egészségügy munkáját. A taps megilleti a tanárokat is.
A Klebelsberg Központ elnöke szerint az első digitális munkarendben lezajlott iskolai héten gyorsan alkalmazkodtak az intézmények a helyzethez, egyetlen olyan iskoláról sem tudnak, ahol alig-alig vagy egyáltalán nem sikerült az átállás; és megfelelő mennyiségű digitális eszköz áll rendelkezésre.
Az utóbbi hetekben sok minden változott, a felvételi időszak azonban nem áll meg, ezért néhány dolgot érdemes újra tisztázni a felvételivel kapcsolatban is. Fontos, hogy tudjátok, mi dönt arról, melyik képzést kezdhetitek el szeptembertől.
Az Oktatási Hivatal a tantermen kívüli, digitális oktatási munkarend bevezetésével összhangban elhalasztja az idei tanfelügyeleti és pedagógusminősítési vizsgálatait.
Még egy hétig, március 25-ig elektronikusan módosíthatók a középfokú felvételi jelentkezések - közölte az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-vel.
Elkezdődött a második nap távoktatásban. A legtöbb helyen még gőzerővel igyekeznek kidolgozni a tanárok, hogyan építsék fel a következő hetek működését. Az Eduline olvasói a következőkről számoltak be az új rendszer kapcsán.