2021 és a felvételizők: kik mentesülnek a kötelező emelt szint alól?

2021-ben is kötelező lesz legalább egy emelt szintű érettségi ahhoz, hogy egy alap- vagy osztatlan képzésre bekerülhessetek. A kivétel azonban erősíti a szabályt - azt mondják -, úgyhogy összeszedtük a következő felvételi szezon kivételeit.

  • Eduline

Mivel jövőre is csak az kerülhet be alapképzésre, osztatlan képzésre, "aki legalább egy emelt szintű érettségi vizsgát tett, vagy felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel rendelkezik" - áll a felvételi rendeletben. Azonban most sem mindegy, miből teszitek. A 2021-es listát már eléritek, és megnézhetitek, hogy a választott szakotokra miből kérnek emelt szintű vizsgát.

De mi lesz azokkal, akik korábban szerzett diplomával felvételiznének? Utólag pótolniuk kell az emelt szintű érettségit, ha nincs?

Szerencsére nem. A 2021. januárjától érvényes felvételi rendelet szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkező jelentkezőket – ha felsőoktatási szakképzésre, alapképzésre vagy osztatlan képzésre jelentkeznek – az egyetemek a oklevelük alapján, az emelt szintű érettségi követelménytől való eltekintéssel is rangsorolhatják.

Így azok, akiknek van legalább egy felsőfokú végzettségük mentesülhetnek a kötelező emelt szintű érettségi teljesítése alól.

Kiknek nem kell még az emelt szint?

Mivel a rendelet nem érinti azokat, akik felsőoktatási szakképzésre jelentkeznek, így rájuk sem vonatkozik a felvételi követelmény. De mi az a felsőoktatási szakképzés? A felsőoktatási szakképzések olyan kétéves képzések, amelyeket egyetemek és főiskolák indítanak. Az elvégzéséért diplomát nem kaptok, de oklevelet igen. Bővebben itt olvashattok róla, és arról is, hogy miben különbözik ez a szakirányú tiovábbképzéstől.

Felvételi-naptár: határidők és fontos dátumok a jelentkezést után

A keresztféléves felvételi jelentkezési határideje november 15-én lejárt. Összegyűjtöttük, milyen fontos feladatok várnak még rátok a következő napokban és hónapokban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.