Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az SZFE diákjai reagáltak a tegnapi levélre, melyben a vezetőség közölte, hogy hétfőtől nem lesz oktatás és a kollégiumok is bezárnak.
Korábban beszámoltunk arról, hogy az SZFE vezetése felfüggeszti az oktatást az egyetemen, arra hivatkozva, hogy több, mint egy hónapja nem tudnak bejutni az egyetem épületeibe, így döntéseket is csak korlátozottan tudnak hozni, és nem tudják ellenőrizni az oktatást.
Szurdi Panni, a Színház- és Filmművészeti hallgatója a diákság nevében reagált a hírre a 444-nek.
„Nonszensz ez az egész. A tanszabadsághoz való jogot teljességben sérti a cselekvéssorozat, amit egyetem általunk el nem ismert vezetése az elmúlt hetekben próbál véghez vinni."
Az egyetem hallgatói konzultáltak jogászokkal és szerintük nincs jogalapja az intézmény bezárásának, ezért az oktatás hétfőn folytatódni fog az SZFE-n.
Itthon és külföldön is egyre több egyetem áll át a teljes online oktatásra
A legtöbb hazai és külföldi felsőoktatási intézményben szeptembertől még hibrid oktatással próbálkoztak, de sok helyen az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt már a gyakorlati órákat sem merik személyesen megtartani.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.