50 ezer forintot ért az SZFE-n a hallgatók elleni harc?

Pénzjutalmat kapnak a Színművészeti üzemeltetési munkatársai, miután helytálltak az egyetem hallgatóval szemben.

  • Eduline

A 444.hu birtokába jutott dokumentumok szerint Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem élére kinevezett kancellár 50 ezer forint bónuszt ad az egyetem üzemeltetési munkatársainak. Indoklásként annyit tett hozzá: mert helytálltak „az Egyetem életét megbénító hallgatói blokád méltatlan körülményei ellenére is”. A portál információi szerint volt olyan jutalmazott, aki egyből felajánlotta az összeget a hallgatóknak.

Miután a kancellár pénteken megtiltotta az oktatást az SZFE-n, szombat délután elvették az egyetem oktatóinak hozzáférését a Neptun tanulmányi rendszerhez is, mely nagyban megnehezíti az egyetemi életet. A hallgatók közölték, hogy ennek ellenére folytatódik az oktatás.

Tegnap este pedig az a hír is felröppent, hogy feladják a blokádot, miután a friss járványügyi döntések az ő életüket is meghatározzák. Bezárnak ugyanis a kollégiumok, és minden egyetem távoktatásra tér át. Mindezek ellenére a blokádbontás hírét ma reggel közleményben cáfolták: ilyen döntés nem született, jelenleg is vitáznak a blokád fenntartásának lehetőségéről.

Szűkült a mozgásterük, de maradhat a blokád az SZFE-n

Az egyetem közleményben reagált a blokádbontás hírére.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.