Jövő héten már nyitnak a karácsonyi vásárok Budapesten

Már az adventi időszak kezdete előtt elindul az ünnepi szezon a fővárosban.

Már csak egy hetet kell várniuk azoknak, akik szeretnének karácsonyi hangulatba kerülni: november 13-án, pénteken megnyitja kapuit Budapest két legnépszerűbb karácsonyi vására – írja az RTL.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásár és a Szent István-bazilika előtti Advent Bazilika idén is ünnepi fényekkel, kézműves termékekkel, valamint különféle ételekkel és italokkal várja a látogatókat.

A karácsonyi vásárok azonban nem egyszerre kezdődnek a fővárosban. Az óbudai adventi vásár például később nyit, így az ünnepi programokhoz november második felében is folyamatosan lehet majd csatlakozni.

A vásárok többsége egészen december végéig látogatható lesz, egyes helyszíneken pedig az új év első napjaiban is folytatódik az ünnepi forgatag.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.