Új értékelési rendszert terveznek az óvodákban, a bölcsődéket is bevonnák

A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.

„Hogyan legyen vonzó a pálya a kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok vagy akár a szakszolgálatoknál dolgozó szakemberek számára?” – tette fel a kérdést az államtitkár, majd elmondta, hogy a bölcsődékben növelnék a felsőfokú végzettségű szakemberek arányát, az óvodákban pedig azt szeretnék elérni, hogy kizárólag felsőfokú végzettségű óvodapedagógusok foglalkozzanak a gyerekekkel. Ennek érdekében az óvodai nevelő munkakört megfelelő, méltányos feltételek mellett fokozatosan kivezetik a rendszerből.

A Teljesítményértékelési Rendszer (TÉR) kivezetésre került ebben az évben, és ehelyett elkezdtünk gondolkodni egy másik szemléletű értékelésben, amibe a bölcsődéket is be kívánjuk vonni. Ez egy fejlesztő-visszajelző rendszer, és elsősorban a pedagógus önreflexióira, önfejlesztésére épül. Tehát azt a fajta belső motivációt szeretnénk erősíteni, ami valódi minőségi fejlődést tudna produkálni

– fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: ehhez olyan szakmai továbbképzéseket és mentorálási lehetőségeket is biztosítanának, amelyek valódi segítséget nyújtanak a mindennapi munkájukhoz.

Az államtitkár az óvodai nevelés országos alapprogramjának átalakításáról is beszámolt. A dokumentumot már számos pedagógus és szülő véleményezte, a visszajelzések alapján pedig jelenleg is dolgoznak a végleges változaton. Kereki Judit bízik abban, hogy a következő év elején megszülethet az új alapprogramról szóló kormányzati döntés.

Ne iskolásítsuk az óvodát, tehát térjünk vissza az óvodához, és ne legyen az óvoda az iskolának az előszobája

– hangsúlyozta.

Ehhez kapcsolódva a bölcsőde és az óvoda, valamint az óvoda és az iskola közötti átmenetekre is külön protokollt készítenek. Az államtitkár a rugalmas iskolakezdéssel kapcsolatban megerősítette, hogy ismét a szülő és az óvodapedagógus kezébe került annak eldöntése, hogy a gyermek hatévesen iskolába menjen-e, vagy még egy évig óvodában maradjon. A pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottságának vizsgálatára akkor lenne szükség, ha a szülő és az óvodapedagógus véleménye eltér, illetve ha az óvodában maradó gyermeknek további fejlesztésre van szüksége.

Klimatizálnák az óvodákat és a bölcsődéket

Kereki Judit az intézmények infrastruktúrájának fejlesztéséről is beszélt, amelynek célja, hogy a különböző szükségletű gyermekek számára biztonságos, befogadó és megfelelő környezetet teremtsenek. Ehhez az épületek átalakítására és a gyermekek igényeihez igazodó eszközök beszerzésére is szükség lehet.

Az államtitkár hangsúlyozta: fontos, hogy a gyerekek olyan környezetben legyenek nyáron is, ahol tudnak megfelelő módon fejlődni, játszani vagy tanulni a későbbiekben, éppen ezért a tervek között szerepel a bölcsődék, az óvodák és a pedagógiai szakszolgálatok klimatizálása. Emellett az Agrárminisztériummal már egyeztetnek arról, hogy az iskolatejprogram mintájára óvodatejprogram, valamint óvodai és bölcsődei gyümölcsprogram is indulhasson. A környezettudatosságot és a fenntarthatóságot pedig az új bölcsődei és óvodai alapprogramban is hangsúlyosabbá tennék.

A fejlődési nehézségekkel küzdő gyerekek ellátásán is javítanának

Kereki Judit szerint a korai gyermekkorban különösen fontos, hogy a fejlődési nehézségeket minél hamarabb felismerjék, és a gyerekek időben megkapják a szükséges segítséget. Ennek érdekében egy összehangolt, integrált ellátórendszert alakítanának ki, amelynek központi elemei megyei szintű, kora gyermekkori módszertani intézmények lennének. Ezek elsősorban azokon a területeken segítenék a különböző szolgáltatások összehangolását, ahol a gyerekek és családjaik nehezen férnek hozzá a közszolgáltatásokhoz. A cél, hogy minden érintett gyermek időben hozzájuthasson a szükséges ellátáshoz, és egyenlőbb esélyekkel indulhasson.

Az államtitkár ennek kapcsán egy Nógrád vármegyében kipróbált modell eredményeit is ismertette. A kísérletben az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi és pedagógiai területen dolgozó szakemberek együttműködését egy úgynevezett gyermekútmenedzser segítette, aki összekötötte a családokat a megfelelő szolgáltatásokkal. A program indulásakor az érintett, hátrányos helyzetű területeken élő gyermekek mindössze 5 százaléka jutott valamilyen ellátáshoz, egy évvel később azonban már 86 százalékuk részesült ellátásban. A gyerekek helyzetét azóta is nyomon követik.

Az államtitkár a szakemberek és a szülők mentális jóllétének fontosságát is hangsúlyozta: mint mondta, a gyermekek számára akkor lehet igazán biztonságos környezetet teremteni, ha az őket nevelő felnőttek is megfelelő támogatást kapnak. Éppen ezért a mentálhigiénés segítségnyújtás és a szülői kompetenciák erősítése is bekerült az államtitkárság céljai közé.

Ezek a témák kerültek szóba az óvodai alapprogram átalakításáról szóló egyeztetésen

A szabad játék elsődlegessége, a digitális nevelés, a rugalmas iskolakezdés és a neurodiverzitás is szóba került az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának megújításáról tartott szakmai egyeztetésen. A részt vevő óvodapedagógusok a délutáni foglalkozások jövőjéről, valamint az új szakmai elvek megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételekről is kérdeztek.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.