A bíróság másodfokon is a Corvinusnak adott igazat Ádám Zoltán ügyében
A Corvinus közleményében fejezte ki elégedettségét.
A Corvinus közleményében fejezte ki elégedettségét.
2022-ben a kormányzati szigor egyik szimbólumává vált Ocskó Emese, az egyetlen olyan kirúgott Kölcseys tanár, aki mindkét fokon nyert a tankerülettel szemben. Mi történt vele azóta? Hogyan emlékszik a történtekre?
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanára nem adja fel: miután a Kúria megerősítette, hogy jogszerű volt az elbocsátásuk, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) készülnek fordulni.
A bíró indoklása szerint a pedagógusok legalapvetőbb feladata a tanórák megtartása, ennek pedig nem tettek eleget az érintett pedagógusok.
A fenntartónak ki kell fizetnie a tanárok távolléti díját és végkielégítést is kell kapniuk.
A TISZA Párt elnöke szerint a tanárokat nem megalázni és támadni kell, hanem megbecsülni és segíteni.
Másodfokon ötmillió forintos perköltség kifizetésére ítélték a kirúgott tanárokat.
A másodfokú bírósági döntés értelmében az öt érintett pedagógus közül négy nemcsak hogy nem kap kártérítést, de még többmillió forintos perköltséget is ki kell fizetnie. A támogatásukra adománygyűjtés indult.
A pedagógusokat nem lepte meg a döntés, de ügyvédjük szerint fellebbezni fognak.
A kirúgott tanárok Az utolsó osztálykirándulás című darabot nézték meg a Radnóti Színházban. Az előadás végén, amikor harmadszorra gördült fel a függöny, nem hittek a szemüknek.
Lezárult a perfelvételi szakasz a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárok ügyében, de a bíró kifogásolta a tankerülettől kapott adatok hitelességét.
Megoldás hiányában a határidő meghosszabbítását kérték az Erasmus-ügyben, az őszi szünet után ezerkétszázzal kevesebb pedagógus ment vissza az iskolákba tanítani. Ezek voltak 2023 novemberének legfontosabb történései.
Értelmezhetetlen adatokat kapott a bíró a tankerülettől, ezért pontosítást kért.
A Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjével ellentétben Rábel Krisztina legalább meg tudta indokolni, hogy miért pont Nemes Máriát, Velényi Dórát, Ősi Juditot, Rábai Jánost és Pfeiffer Norbertet rúgta ki a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból.
November 2-án továbbra is perfelvétellel, ezúttal Marosi Beatrix meghallgatásával folytatódott a Kölcsey kirúgott pedagógusainak munkaügyi pere.
Nyolc hónappal ezelőtt robbant ki a Corvinus Egyetem "vizsgabotránya", aminek legutóbbi fejleménye, hogy épp azt az oktatót rúgták ki az egyetemről, aki az etikátlanságot jelezte. Megkérdeztük a hallgatókat, ők mit gondolnak az esetről.
A most távozó pedagógusokkal együtt az elmúlt tanévben összesen tizenhat tanárral csökkent az intézményben dolgozók száma.
„Te tetted ezt, király!” – írták mellé.
Palya Tamás, Törley Katalin és további kilenc, korábban polgári engedetlenség miatt kirúgott pedagógus az erkölccsel kapcsolatban tett fel kérdéseket a botrányba keveredett köznevelésért felelős államtitkárnak.