A TISZA Párt elnöke szerint a tanárokat nem megalázni és támadni kell, hanem megbecsülni és segíteni.
Magyar Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy felajánlják a Kölcsey Gimnázium eltávolított tanárainak, hogy a TISZA Ludas Matyi Alapjának májusi bevételéből átvállalják a majd ötmillió forintnyi perköltséget. (A Ludas Matyi Alapba a TISZA Párt EP képviselői minden hónapban félmillió forintot ajánlanak fel. Magyar pedig a fizetése felét, 1,6 millió forintot.)
A tanárainkon múlik a gyerekeink és unokáink és végső soron a hazánk jövője.
- emelte ki posztjában Magyar, majd megjegyezte, hogy a tanárokat nem megalázni és támadni kell, hanem megbecsülni és segíteni, hogy mindenben támogatni tudják a jövő generációit, hogy minden magyar gyerek a tehetségének és az álmainak megfelelő oktatásban és nevelésben részesüljön.
A bejegyzésben a TISZA elnöke kitért arra is, hogy a magyar oktatási rendszer legfőbb feladata, hogy megőrizze a gyerekekben a tanulás és a tudás iránti vágyat.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, míg a 2024 novemberében a bíróság elsőfokon a pedagógusoknak adott igazat, és 27 millió forint kártérítést ítélt a számukra, ezt a másodfokú bíróság a hónapban megváltoztatta.
Az új döntés értelmében az érintett pedagógusok közül négynek összesen ötmillió forint perköltséget kell megfizetniük.