A Madách Imre Gimnázium egykori igazgatója lesz a monori tankerület vezetője
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el.
November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt. A tanárok a ki nem fizetett túlórájuk miatt fordultak bírósághoz, végül mindkét pert elvesztették – írja a Népszabadság.
A lap birtokába került, 2024-es kúriai ítéletek szerint a pedagógusok első fokon, egyes esetekben másodfokon is pert nyertek, a Kúria azonban a felülvizsgálati eljárások során megsemmisítette a számukra kedvező ítéleteket, és a tankerületi központnak adott igazat. A tanárok így nem kapták meg a követelt túlórapénzt, és a perköltségek egy részét is nekik kellett megfizetniük.
Az ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszékének docenseként is tevékenykedő Kapa Mátyás Péter a lap megkeresésére közölte, 25 éves ügyvédi pályafutása során pedagógusokat és munkáltatókat egyaránt képviselt, a tankerületek megalakulása óta pedig több mint száz lezárt tankerületi perben vett részt. Hangsúlyozta, hogy ezek egyike sem kapcsolódott pedagógussztrájkhoz, polgári engedetlenséghez vagy más tanári tiltakozási akcióhoz.
A két érintett ügy kapcsán elmondta: a jogvita lényege a munkaidő beosztáshoz kapcsolódott, és a bíróság kimondta, hogy az ügyben alperes tankerület helyesen alkalmazta a jogszabályokat.
Kapa szerint ügyvédi tapasztalata annyiban befolyásolja majd igazgatói munkáját, hogy a tankerület a jövőben külső ügyvédi képviselet nélkül, olcsóbban intézheti peres ügyeit, a jogvitákat pedig hatékonyabban rendezhetik peren kívül.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az ügy túlmutatott egy egyszerű, a munkaidő-beosztás technikai kérdéseiről szóló jogvitán. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának elnöke szerint a tanárok azért fordultak bírósághoz, mert szerették volna megkapni a ki nem fizetett többletmunkájuk ellenértékét.
Elmondta: a négy napon belül elrendelt eseti helyettesítés rendkívüli munkaidőnek minősülhetett a korábbi szabályozás alapján, a későbbi kúriai döntések nyomán kialakult joggyakorlat azonban megfordította a perek kimenetelét. Nagy Erzsébet szerint ennek következtében több pedagógus is rendkívüli lemondással szüntette meg a jogviszonyát.
„Nem vitatjuk, hogy egy ügyvédnek joga van munkáltatókat képviselni. Azt azonban igenis fontosnak tartjuk, hogy egy tankerületi igazgatói kinevezésnél az ilyen szakmai előéletet és annak következményeit is mérlegeljék. Különösen azért, mert a tankerületi igazgató a jövőben éppen azokkal a pedagógusokkal és más köznevelési dolgozókkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el” – fogalmazott a PDSZ választmányi elnöke.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Az elmúlt két évben 35 ponttal javult a nyolcadikosok országos szövegértési átlaga, és a leggyengébben teljesítők aránya is csökkent. Ennek ellenére a friss eredmények azonban azt mutatják, hogy még mindig sok diák küzd komoly szövegértési nehézségekkel.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
A gyömrői diákok szeptemberben már a második tanévüket kezdték meg az ideiglenes konténeriskolában, a kormányhatározat szerint végre megépülhet az állandó bázis.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.