Három tankerületi vezető, aki nem a közoktatásból érkezik
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
A Népszabadság több forrásból is úgy értesült, hogy a Monori Tankerületi Központ új vezetője az a Mészáros Csaba Tibor lesz, aki korábban a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatója volt.
Mielőtt bevezették volna az iskolai telefontilalmat 2024 szeptemberétől, augusztusban a Madách közösségi oldalán megjelent egy poszt, melyben kifejtették, hogy a rendelet ellenére nem fogják elvenni a diákoktól a telefonjukat, hiszen „az intézmény célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Az eszközöket bármelyik óra során alkalmazhatják, ezért az álladó beadás-kivétel életszerűtlen lenne.”
Nem sokkal később Mészárost felmentették az igazgatói pozíciójából, de továbbra is az iskolában maradt tanárként. Az akkori döntéssel szemben pedig augusztusban és szeptemberben is az egész iskola tüntetést szervezett.
Mészáros végül 2024/2025-ös tanév végén, 32 év után távozott a Madáchból, akkor úgy fogalmazott azért, mert szerinte megvalósította minden tervét a Madáchban, távozásával pedig szerette volna lezárni a hozzá kötődő korszakot.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
Már öt olyan esetről tudnak a hatóságok, amikor veszélyes fémtárgyakat találtak a gyerekek halloweeni édességeiben Gyömrőn és környékén.
Továbbra is kérdéses, hogyan folytathatják tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógushallgatói, miután a kormány bejelentette, hogy megszünteti az intézményben a pedagógusképzést. A hallgatók petíciót indítottak, az ügy pedig hétfőn a parlamentben is napirendre került.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Az oktatáskutató szerint a tervezetből egyelőre nem rajzolódnak ki érdemi, rendszerszintű oktatáspolitikai változtatások.
Megszavazta a parlament, december 25-e és 26-a mellett a szenteste is munkaszüneti nap lesz.
A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.
A negyedikesek és ötödikesek szövegértési eredménye sokat romlott, viszont több felsőbb évfolyamon is javulást mértek.