Három tankerületi vezető, aki nem a közoktatásból érkezik

Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.

Lannert Judit oktatási miniszter november 2-án jelentette be, hogy a 60 tankerületi központból 55 élére neveztek ki új vezetőt, öt tankerületben (kelet-pesti, a kiskőrösi, a pápai, a szekszárdi és a szombathelyi) pedig a Klebelsberg Központ új pályázatot ír ki.

Az a célunk, hogy a tankerületek valódi partnerei legyenek az iskoláknak és a pedagógusoknak. Ezt segítendő az iskolaigazgatók visszakapták munkáltatói jogaikat, a tankerületek pedig elsősorban koordináló és támogató szerepet töltenek majd be.

– fogalmazott a miniszter.

A Klebelsberg Központ végül hétfő este nyilvánosságra hozta az új tankerületi igazgatók teljes névsorát, ami itt érhető el.

Miután végignéztük a listát, láttuk, hogy vannak olyan újonnan kinevezett tankerületi vezetők, akik nem a közoktatásból érkeztek. Mutatunk közülük hármat.

Kapa Mátyás Péter – Dunakeszi Tankerületi Központ

Kapa ügyvéd, és nem utolsó sorban az ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszékének docense. Hogy az egyetemisták mennyire kedvelik, azt a Mark my Professoron elért, kimagasló 4,73-as értékelése is mutatja. Oktatói munkája során sokat foglalkozott a bírósági végrehajtással, és az ő nevéhez fűződik a Nevelési-Oktatási Intézmény és Környezete című anyag is, amely alaposan körbejárja az iskolák jogi és gazdasági hátterét.

Emellett a közoktatásban felmerülő kártérítési felelősség és a joggyakorlat szakértője. A szakmai cikkek mellett történelmi regényeket (például a Harangszótól harangszóig – Kőszeg regénye, a Maradj meg magyarnak stb.) és ifjúsági regényeket is írt.

Lenner Tibor – Sárvári Tankerületi Központ

Az 1966-os születésű, celldömölki származású szakember 1989-ben végzett a szegedi JATE földrajz-történelem szakán. 1989-től 2002-ig a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanított, majd 2002-től a Berzsenyi Dániel Főiskola adjunktusa lett. 2025-ben visszatért a közoktatásba is, öt évig vezette igazgatóként a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Iskolát és Gimnáziumot. 2010 óta az ELTE szombathelyi egyetemi karán oktat: kinevezéséig az Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ igazgatóhelyettese. Nemrég vette át habilitációs oklevelét.

Balogh Tamás László – Észak-Budapesti Tankerület

Balogh is tanított egyetemen, de az utóbbi években főleg a tehetséggondozásban szerzett komoly hírnevet. Az Újpesti Hírmondó beszámolója szerint ha valakinek ismerősen cseng a Medve Matekversenyek neve, az nem véletlen: a program főszervezőjeként és a Matematika Összeköt Egyesület egyik vezetőjeként évek óta fontos szereplője a hazai matekos diákéletnek.

2004 és 2010 között a Budapesti Corvinus Egyetemen tanult kvantitatív közgazdasági elemzést, majd 2014 és 2016 között a Debreceni Egyetemen (DE) szerzett matematikatanári diplomát, utána a DE Mikro- és Makroökonómia Tanszékén oktatóként és tanársegédként is dolgozott.

Az új tankerületi igazgatók november 5-tel állnak munkába.

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.