Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

Pilz Olivér neve is szerepel az új tankerületi igazgatók között: a Klebelsberg Központ hétfő este közzétett névsora szerint november 5-től ő vezeti a Miskolci Tankerületi Központot.

A matematika-fizika-biológia szakos pedagógus közel három évtizedig tanított, és igazgatóhelyettesként is dolgozott. Országosan 2016-ban vált ismertté, amikor nyilvánosságra került az iskola közalkalmazotti tanácsának általa összeállított levele, amely az oktatási rendszer problémáira, köztük a diákok és a tanárok túlterheltségére hívta fel a figyelmet. A kezdeményezéshez később számos iskola csatlakozott, a levél pedig a Tanítanék Mozgalom egyik alapdokumentumává vált.

Pilz a következő évek pedagógustiltakozásainak is meghatározó szereplője volt. 2023 őszén, a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát, majd közel három éven keresztül a Tanítanék Mozgalom munkatársaként dolgozott. Workshopokat szervezett, szakmai anyagokat készített, és a Szabad Vonalzó szerkesztésében is részt vett.

Idén augusztus végén jelentette be, hogy szeptembertől ismét tanítani fog egy miskolci gimnáziumban. Mint akkor írta, korábban több iskolába is hiába jelentkezett, állítása szerint még a korábbi munkahelyére sem vették vissza. „Biztos vagyok benne, én nem a státuszváltás el nem fogadásakor kerültem fel arra a feketelistára, ami sokak életét megkeserítette. Előkelő helyem lehetett rajta” – fogalmazott a Szabad Vonalzón megjelent írásában.

A feltételezett feketelistázás problémájára korábban a Tanítanék Mozgalom is felhívta a figyelmet. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a szervezet júniusban arról írt, hogy több pályaelhagyó pedagógus hiába jelentkezik meghirdetett állásokra, és korábbi közéleti szerepvállalása miatt hátrányba kerülhet. A Tanítanék szerint egyes tankerületek és intézményvezetők továbbra sem merik alkalmazni azokat a tanárokat, akik korábban részt vettek a tiltakozásokban vagy elutasították a státusztörvényt.

Pilz 2022 őszén is megszólalt a Herman Ottó Gimnázium ügyében, amikor diákok százai tiltakoztak az iskola leváltott igazgatóhelyettese miatt. A tankerület döntését és a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusoknak küldött figyelmeztetéseket is kifogásolta.

Korábban államtitkári pozícióval kapcsolatban is felmerült a neve

Pilz Olivér neve az új oktatási vezetés felállításával kapcsolatban is szóba került. Májusban az Eduline-nak arról beszélt, hogy információi szerint Lannert Judit lehetséges jelöltként gondolkodott benne valamelyik oktatási államtitkári pozícióra, hivatalos felkérést azonban nem kapott. Arra a kérdésünkre, hogy vállalt volna-e ilyen feladatot, akkor azt válaszolta, hogy elgondolkodott volna rajta.

A kormány ugyanakkor cáfolta Pilz értesülését. Az Eduline megkeresésére azt közölték, hogy Pilz Olivér neve nem merült fel a pozícióra. Pilz akkor arról is beszélt, hogy a Tanítanék Mozgalom szeretne részt venni az oktatás átalakításáról szóló szakmai egyeztetésekben. Úgy vélte, fontos lenne, hogy a pedagógusok és a civil szervezetek tapasztalatai is megjelenjenek a döntéshozatalban.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.