„A státusztörvény miatti kénytelen-kelletlen pályaelhagyás után visszatérek a hivatásomhoz, a tanításhoz” – jelentette be Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a Szabad Vonalzón megjelent írásában.
Pilz 2023 őszén hagyta ott az iskolát. Mint most felidézte, az elmúlt közel három évben munkavállalóként a Tanítanékban dolgozott: workshopokat szervezett, szakmai anyagokat írt, valamint a Szabad Vonalzót szerkesztette. A mozgalomnak korábban csaknem nyolc éven keresztül önkéntese is volt. Bejegyzésében hosszan írt arról is, mit jelentett számára annak idején otthagyni a tanítást és a diákjait:
Egy dolgot bántam igazán a távozásomkor és az azóta eltelt idő alatt: azokat a gyerekeket, osztályokat otthagyni, akiket tanítottam, s akiktől nem tudtam nem elcsukló hangon elbúcsúzni 2023 őszi szünete előtt. És ők sem könnyítették meg a dolgom, mikor a „tanárnak született” plakett és a „legjobb tanárnak” kiállított bizonyítvány mellé sok, személyes üzenetet tartalmazó borítékot is átadtak.
Pilz azt is felidézte, hogy különösen fájdalmas volt számára, hogy nem lehetett ott azoknak a nyolcosztályos gimnazistáknak az érettségijén, akiknek többségét már 9-10 éves korukban megismerte. Mint írta, ő tanította meg nekik többek között az írásbeli osztást és a törteket, később pedig egészen a magasabb fokú egyenletekig kísérte őket.
„Nem én lehettem ott az érettségijükön, hogy láthassam, mi lett a 'cserebogárból'. Mert nagyon büszke lettem volna rájuk…” – fogalmazott. Hozzátette: később megtudta, hogy mindannyian bejutottak azokra az egyetemekre, ahová szerettek volna.
Korábban több iskolába is hiába jelentkezett
Pilz arról is írt, hogy a távozása után megpróbált visszakerülni az oktatásba, de több helyen nem járt sikerrel. Két meghirdetett állásra is jelentkezett, és állítása szerint még korábbi munkahelyére sem vették vissza:
Biztos vagyok benne, én nem a státuszváltás el nem fogadásakor kerültem fel arra a feketelistára, ami sokak életét megkeserítette. Előkelő helyem lehetett rajta. Én is hiába érdeklődtem több helyen, s jelentkeztem is két iskolába a kiírt álláshelyre. Nem kellettem. Még az előző munkahelyemre sem vettek fel
Néhány héttel ezelőtt azonban, mint fogalmazott, „megtört a jég”: egy miskolci gimnáziumban kapott lehetőséget. Az iskola nevét a bejegyzésében nem árulta el, azt viszont igen, hogy a tantestületben több ismerőse is van, köztük korábbi kollégája, egyetemi társa, volt diákjainak szülei, sőt egy egykori tanítványa is.
Pilz az oktatásban történt változásokra is kitért. Írt többek között a pedagógusbérek rendezéséről, az oktatási minisztérium létrejöttéről, az egyeztetésekről és a tankönyvekkel kapcsolatos változásokról. Úgy látja, azok után, amiért a pedagógusok az elmúlt években tiltakoztak, most lehetőség nyílhat az oktatás minőségi átalakítására is.
„Úgy érzem, újra itt a helyem! Azok után, amit sok éven át mondtunk, kértünk, követeltünk, most már végre csináljuk is!” – írta.
A Tanítanék Mozgalom gyűjti össze azokat az eseteket, amikor a korábban polgári engedetlenség miatt elbocsátott vagy a státusztörvény következtében távozó pedagógusokat nem veszik vissza az állami iskolákba. Lannert Judit felkérésére minden hozzájuk beérkező ügyet továbbítanak az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumnak, amely teljes körű kivizsgálást ígért.