Mint hétfőn este kiderült, november 5-től Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója vezeti a Miskolci Tankerületi Központot. A kinevezése kapcsán telefonon kerestük meg a pedagógust, hogy megtudjuk, miért pályázta meg a pozíciót, milyen változtatásokat tervez, és folytatja-e a szeptemberben újrakezdett tanítást. Utóbbi kérdésünkre röviden azt válaszolta, hogy a két feladatot nyilvánvalóan nem lehet egyszerre ellátni.
Arra a kérdésre, hogy mi motiválta a tankerületi igazgatói pályázat benyújtására, Pilz Olivér két okot említett. „Az egyik az, hogy úgy gondolom, akkor kezdjük el csinálni azt, amiről eddig beszéltünk” – fogalmazott. Mint mondta, a Tanítanék Mozgalommal már tizenegy éve beszélnek arról, milyen változásokra lenne szükség a közoktatásban. Most abban bízik, hogy az oktatási rendszer valóban ebbe az irányba indul el, és szerinte ennek már láthatók is a jelei.
Másik fontos motivációjaként a helyi bizalmat említette. Úgy fogalmazott, Miskolcon sokan bíznak, illetve korábban is bíztak benne, és szeretne megfelelni ennek a bizalomnak.
Arról is megkérdeztük, min változtatna először a Miskolci Tankerületi Központ működésében. Pilz szerint mindenekelőtt szemléletváltásra van szükség. A minisztérium által is képviselt elképzelésekkel összhangban azt szeretné, ha
a tankerület nem elsősorban jogi és adminisztratív feladatokat ellátó szervezetként működne, hanem konkrét segítséget nyújtana az iskoláknak, különösen pedagógiai kérdésekben.
A Tanítanék Mozgalom korábban többször is felhívta a figyelmet a pedagógusok feltételezett feketelistázására. A szervezet szerint egyes, a korábbi tiltakozásokban részt vevő tanárok közéleti szerepvállalásuk miatt hátrányba kerülhettek az álláskeresés során. Ezért arra is rákérdeztünk, hogy a vezetése alatt megszűnnek-e az ilyen jellegű tiltólisták.
„Az biztos, hogy nem lesz feketelista” – jelentette ki.
Több időt adott volna a pályázatok megismerésére
A tankerületi igazgatói pályázatok véleményezésének körülményei korábban több kritikát is kaptak. A pedagógus-szakszervezetek és a diákmozgalmak elsősorban azt kifogásolták, hogy a nevelőtestületeknek túl kevés idejük volt megismerni a jelentkezők vezetői programjait.
Pilz Olivér az Eduline-nak elmondta, hogy a pályázóknak részletes, többoldalas programot kellett kidolgozniuk és benyújtaniuk. A kiválasztási folyamat során vele személyesen nem beszéltek. Ez azért érdekes, mert szerkesztőségünkhöz korábban olyan panasz is érkezett, amely éppen azt kifogásolta, hogy egy ilyen felelősségteljes vezetői pozíció betöltéséről a benyújtott pályázati anyagok alapján, személyes meghallgatás nélkül döntenek.
A véleményezésre biztosított idővel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy jobb lett volna, ha a pedagógusok hosszabb időt kapnak, különösen azokban a tankerületekben, ahol sok jelentkező volt. Miskolcon hatan pályáztak az igazgatói pozícióra, de Pilz tudomása szerint máshol ennél jóval többen is jelentkeztek. Mint mondta, a nagyobb számú jelentkező esetében akár 100-200 oldalnyi pályázati anyagot is át kellett volna olvasni a rendelkezésre álló rövid idő alatt.
„Nem vagyok benne biztos, hogy ezt elég alaposan sikerült” – fogalmazott.
Néhány napos bizonytalanság után végre kiderült, kik irányítják novembertől a tankerületi központokat. Az eredetileg tervezett időponthoz képest később, november 5-én állnak munkába az új igazgatók, de nem mindenhol: öt tankerületben ugyanis újra meg kell hirdetni a vezetői posztot.