Törley Katalin a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanult, majd ugyanitt kezdett franciát tanítani, írta a Szabad Vonalzó. Tanári pályájának 23. évében, 2022. szeptember 30-án bocsátották el. Bár számított rá, hogy érintheti a döntés, az utolsó pillanatig nem lehetett biztos benne.
„Nem voltam bent az iskolában, amikor megkaptuk a felmondóleveleket. Az igazgató tudta, hogy én is kapok egy borítékot, de senki nem mondhatta meg, mi van benne” – idézi fel. Volt olyan kollégája, aki végül csak figyelmeztetést kapott, ezért kénytelen volt kivárni a hivatalos postai kézbesítést.
A következő napok a várakozásról szóltak. Hétfőn és kedden is bement tanítani, elbúcsúzott a kollégáktól, majd a tankerületnél próbált választ kapni. „Ott sem mondták meg, kirúgtak-e. Sírtam, csak azt akartam tudni, van-e még állásom. Végül azt mondták: most még van, de amikor átveszem a levelet, már nem lesz.”
A felismerés egyszerre hozott szomorúságot és furcsa büszkeséget. „Hirtelen rám zuhant egy hatalmas fáradtság. Közben mégis azt éreztem: átütöttünk valamit.”
Polgári engedetlenséggel töltötte utolsó munkanapját
Október 5-én, egy országos sztrájk napján vált hivatalossá a kirúgása. Aznap polgári engedetlenséggel töltötte utolsó munkanapját, miközben már a tüntetésre készült.
Ez volt az a nap, amikor a diákok elfoglalták a hidat, és a kirúgásunk hírére megsokszorozódott a tömeg
– emlékezett vissza.
Az események érzelmi hullámvasútként maradtak meg benne. „Ha mindent összeadok, 27 évig voltam a Kölcsey kötelékében. Ez több volt, mint az életem fele. Ebből egyik pillanatról a másikra kizuhanni teljesen felforgatta az életemet.”
A veszteség mellett ugyanakkor erős szolidaritást is tapasztalt: támogató üzenetek, ölelések, ismeretlenek bátorítása kísérte ezt az időszakot.
Három évvel a kirúgása után is tanít Ocskó Emese, az egyetlen tanár, aki nyert a tankerülettel szembeni perben
Kevés esélyt lát a visszatérésre
Ma három helyen dolgozik: a Tanítanék Mozgalomban, valamint két oktatási fókuszú civil szervezetnél, a Romaversitasnál és az Együttnevelés Szövetségben. „Még mindig furcsa, hogy nem vagyok órarendhez kötve, hogy nem korán reggel kezdődnek a napjaim.”
Nem ment el máshová tanítani, és nem választotta a magántanítást sem. „Engem a gimnáziumi közeg vonzott, ez hiányzik igazán” – mondja, hozzátéve, hogy jelenleg kevés esélyt lát a visszatérésre.
A feldolgozásban sokat segített számára a művészet. Énekelt kórusban, és részt vett a Remény panzió című előadásban is, amelyet több mint két évig játszottak színészek és aktivisták együtt. „A művészet segített begyógyítani a sok sebet kapott lelkemet.”
Bár érzi, hogy a tanítási rutin kopik, a vágy nem múlt el.
Nagyon hiányzik az az érzelmi kapcsolat, ami összekötött a diákjaimmal.
A közoktatásba és a Kölcseybe való visszatérést azonban jelenleg nem tartja reálisnak – szakmai és egzisztenciális okokból sem.
„Nem csinálnám másképp”
Ma is aktívan részt vesz tüntetéseken és oktatási ügyekben. Úgy látja, a közoktatás helyzete továbbra is válságos: pedagógushiány, túlterheltség és egyre nehezebben kezelhető rendszer jellemzi. Ha visszamehetne az időben, nem változtatna semmin. „Ez egy nagyon komoly morális döntés volt. Büszke vagyok arra, amit tettünk” - fogalmazott. Úgy érzi, a kiállásuk bátorságot és tartást mutatott.
