Ezek a legnépszerűbb szakok és egyetemek idén
Hétfőn nyilvánosságra hozták a statisztikákat az idei felsőoktatási jelentkezésekről. Ezekből látszik, mik a legnépszerűbb szakok és intézmények idén a végzősök körében.
Hétfőn nyilvánosságra hozták a statisztikákat az idei felsőoktatási jelentkezésekről. Ezekből látszik, mik a legnépszerűbb szakok és intézmények idén a végzősök körében.
Korábban beszámoltunk róla, hogy egy új "konzervatív" hallgatói érdekképviseleti szövetség alakult, mint kiderült, a szervezet vezetője tagja a Pax Hungarica szélsőjobboldali szervezetnek, melynek rendezvényén is aktív szereplő volt. Hungarista források ugyanakkor megerősítették, hogy László Balázs szorosabb kapcsolatban áll velük. Szerintük el kell fogadni, hogy a hungarizmus képviseli a normalitást, ezért is álltak László mellé.
A tavalyinál öt százalékkal többen, 111 162-en jelentkeztek idén felsőoktatási intézményekbe - közölte az oktatási államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Sokáig nem volt lehetőség bejutni Orbán Ráhel egyetemi előadására, hiába lenne szabadon látogatható a felsőoktatási törvény szerint. Végül a rejtőzködéssel felhagyva nyilvánosan is látogathatóvá tették a miniszterelnök lányának előadását, aki bár morcosan, de állta a sarat kiemelt figyelem mellett is. Bár vendéglátásból jelest nem feltétlen érdemel, ugyanis vendégelőadói egy korty víz nélkül beszélték át az órát a fülledt teremben.
Komoly emelést és átfogó reformot tervez az ösztöndíjak és szoctiális támogatások terén a Gulyás Tibor vezette HÖOK. Nem csak egyszerűen több pénzt kérnének a kormánytól, hanem átfogó terveket fogalmaznak meg a hallgatók hétköznapi terheinek csökkentésére. A cél, hogy a lehető legnagyobb mértékben a tanulmányaikra koncentrálhassanak a jól teljesítő hallgatók, melyhez érdemi támogatást kaphatnak.
A Gólyatábor című rövidfilmben teljesen érdektelen a nemi erőszak elkövetője, csakis az áldozattal és környezetével, kiváltképp az eltussolást szorgalmazó hökössel foglalkozik. Remekül eltalált hangulatú mementó készült az ELTE gólyatábori erőszakbotrányairól.
A felsőoktatási érdekvédelmi szervezet kockás ing viselésére buzdítja az egyetemek és főiskolák polgárait.
Elképesztő mennyiségű pénzt adományoztak a Harvard Egyetemnek a tavalyi évben, ez az egy adomány a teljes magyar felsőoktatás költségvetésének 60 százalékát tette ki. A magyar viszonyokhoz képest irtózatos számok mozognak a tengerentúlon.
A Budapesti Corvinus Egyetemen külsős oktatóként taníthatott eddig oknyomozást Kunfalvi Nóra, ám a Juhász Péterrel készült kínos interjúja után az intézmény elhatárolódott tőle.
A diákoknak a 2002 és 2010 között "elhibázott 8 évről" kellett házi dolgozatot leadniuk, amit az Orbán-kormány gazdaságpolitikájával kellett szembe állítaniuk, melyet a tanár már a kiírásban az "egyensúly és növekedés" időszakaként mutatott be.
Miért mennek a diákok külföldre, miután leérettségiztek, és mi hiányzik nekik a hazai oktatási rendszerből? Többek közt erre is kiterjedt az Engame Akadémia kutatása, amit sajtótájékoztató keretében mutattak be.
Kárpáti György Mór rövidfilmjét az elmúlt évek gólyatábori erőszakbotrányai ihlették.
A Civil Közoktatási Platform tegnap 12 pontos azonnali követeléslistával állt elő. Ehhez csatlakozott a Oktatói Hálózat a felsőoktatásra vonatkozó öt konkrét követelésével.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a hallgatói ösztöndíjak növelését kezdeményezi 2017-től - az erről szóló javaslatról a szervezet szombati fővárosi közgyűlésén döntöttek.
Európai uniós egyetemi kutatási pénzek ügyében tesz feljelentést az LMP hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt - mondta Hadházy Ákos, a párt antikorrupciós szakszóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Csak a közoktatásban tanulók részére elérhető a kedvezményes félhavi bérlet, így az egyetemisták kénytelenek akkor is havibérletet venni, ha nem használják ki teljesen.
Az ELTE Tanárképző Központjának főigazgatója szerint ésszerű, hogy az egyetemek vegyék át az új tankönyvek írását, ugyanis jó lehetőségük van azok tesztelésére. Más kérdésekben már óvatosan fogalmaztak, szakpolitikai téren kerülték az állásfoglalást.
Repedezett falak és omló vakolat, hiányos padló fogadja nap mint nap a szegedi egyetem bölcsészeit, az épület egyes részei veszélyessé váltak.
Mennyi államis félévvel gazdálkodhattok? Mit kell vállalni a hallgatói nyilatkozattal? Mikor kell visszafizetni a képzési díjat? Most minden kérdésre igyekszünk választ adni az állami ösztöndíjakkal kapcsolatban.
A 2014/15-ös tanévet csaknem 600 magyar hallgató kezdte meg Ausztriában. 2012-ben emelkedett meg kiugróan a kint tanulók száma.