A legjobb nyolc egyetem mindegyikére felvették a tehetséges diákot

A nigériai származású Augusta Uwamanzu-Nna egymást követő évben már a második diák, akit középiskolájából az eredményi alapján az USA legjobb nyolc egyetemét tömörítő Ivy League összes egyetemére felvették.

  • Eduline

Az Ivy League nyolc egyetemet tömörít, a Harvardot, a Yalet, a Columbiát, a Brownt, a Cornellt, a Darthmouth Colleget, a Princetont, és a Pensylvania Egyetemet, az elnevezés az iskolák falait befutó borostyánból ered. Az összes intézmény bejelentkezett az Elmont Memorial középiskola (EMHS) diákjáért, Augusta Uwamanzu-Nnáért - írja a CNN. Nem ő az iskola első diákja, aki ilyen felemelő élményben részesült, ugyanis az iskola a tavalyi évben Harold Ekeht is hasonló lehetőséghez tudta juttatni - valami lehet a levegőben arrafelé.

A két diák középiskoláját igazgató Kevin Dougherty szerint a fiatalok eredménye az iskola alkalmazottainak és az EMHS családjainak gyerekek iránti elkötelezettségéről is árulkodik.

A két diák egyaránt nigériai származású. Harold az afrikai országban született, családja 8 éves korában költözött az Egyesült Államokba. Augusta két bevándorló lánya, ő már az államokban született. "Bár én Amerikában születte, sokszor ellátogattam Nigériába. Láttam, hogy az unokatestvéreimnek nem ugyanazok a lehetőségei, mint nekem. Bármit is csináljak a jövőben, biztos akarok lenni abban, hogy hatással legyen Nigériára." - mondta Augusta a CNN-WABC-nek.

Harold a Yalet választotta, idén Augusta is hasonló döntést hozhat. A diáklány elsősorban támogató szüleinek és lelkes tanárainak köszöni, hogy ilyen eredményhez segítették. Augusta szerint nincs nagy titok az eredményei mögött, csak a kemény munka, valamint a "kitartás és kitartás"

A lány 2016-ban egy tudományos országos verseny döntőse volt, a cementről folytatott kutatásában olyan megoldásokat keresett, amelyek segítenek megelőzni a mélytengeri olajfúrótornyok olajömlését. A lányt a Fehér Házba is meghívást kapott. Abban bízik, hogy olyan iskolába kerülhet, ahol lehetősége lesz a szerteágazó érdeklődési körét kombinálni, ötvözve a biokémiát a környezetvédelmi tanulmányokkal. A nyolc legjobbnak tartott egyetem mellett további négybe is felvételt nyert, így nem lesz könnyű meghoznia a végső döntését.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.