Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az oktatási szakember eldöntené a számháborút, egy egyszerű grafikonon mutatja be, hogy miért kevés, ha jövőre 240 milliárd lenne a felsőoktatás költségvetése.
A Központi Statisztikai Hivatal adatbázisában 2003-tól szerepelnek adatok arról, hogy mennyi közpénzt fordított az aktuális kormány a felsőoktatásra. Mivel az adatgyűjtés megszűnt, illetve megváltozott 2013 után, így egy lyuk tátong rajta. A 2016-os és a várható 2017-es forrásokról viszont Palkovics László megosztotta a fő számokat a közvéleménnyel is, így tudjuk, hogy jövőre 240 milliárd forintot szán a kormány a felsőoktatásra, illetve azt is, hogy idén 197 millárdot.
Azonban ezt az összeget a statisztikusok az első adatok rogzítéséhez viszonyítják, hogy reálértéken mit is jelent a 2003-as évhez képest a jelenlegi összeg - figyelembe véve a forint inflációját. Ennek fényében látható, hogy az 197 milliárd is csak 122-nek felel meg, a jövőre tervezett 240 pedig csak 148-nak.

Kiderül, hogy ha 2016-ról 2017-re valóban bekövetkezik a tervezett emelés, a felsőoktatás költségvetési kiadásai akkor sem érik el még a 2013-as szintet sem, pedig addig az volt a legalacsonyabb. Ennyit erről.
- írja az ELTE oktatója.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.