#Nahalka István

Pukli István: „A szöveges értékelés önmagában nem oldja meg az osztályozás problémáját”

Christopher Nolan Csillagok között című filmjében Cooper egy iskolai beszélgetés során szembesül azzal, milyen abszurd következtetésekre juthatunk, ha egyetlen adattal próbálunk leírni valami összetettet. Az iskolában mégis nap mint nap ezt tesszük. Egy számot rendelünk a gyerek teljesítményéhez, majd úgy kezeljük, mintha az a tudásáról is teljes képet adna. Az ötös jó tanulót, a kettes gyengét jelent. A bizonyítvány lezárja a vitát. Ritkán kérdezzük meg, mit mond valójában az osztályzat, és mit takar el. Vélemény


A kerettanterveket eltörölné, a tantárgyak kijelölését az iskolákra bízná a CKP

Milyen tantárgyakat tanítsanak, és mennyi tananyagot kelljen elsajátítaniuk a diákoknak? A Civil Közoktatási Platform (CKP) reformjavaslata szerint ezekről jóval nagyobb beleszólással dönthetnének maguk az iskolák. A Nahalka István oktatáskutató által összeállított vitaanyag eltörölné a kerettanterveket, jelentősen csökkentené a kötelező tananyagot, és a tantárgyak kijelölését is az intézményekre bízná.


Búcsú az ötösöktől? A hagyományos osztályozás kivezetését javasolja az új oktatási reformjavaslat

Hagyományos osztályozás helyett tanulást segítő, fejlesztő szöveges értékelés – többek között ez is szerepel a Civil Közoktatási Platform (CKP) átfogó oktatásfejlesztési javaslatcsomagjában. A Nahalka István oktatáskutató által jegyzett stratégia szerint az osztályozás mára elveszítette eredeti funkcióját. Azonban a szülők nem feltétlen örülnek, ha az ötös helyett egy négy-öt mondatos szöveg szerepel a naplóban.






Miklós György: „Olyan nagy különbségek vannak egyes iskolák között, hogy még egy 5-ös osztályzat sem mindenhol ugyanazt jelenti”

A Szülői Hang képviselője és Nahalka István oktatáskutató szerint a középiskolai felvételi rendszer, valamint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok körüli vita valójában a magyar közoktatás mélyebb problémáira mutat rá. Úgy vélik, a szelekció addig nem szüntethető meg, amíg jelentős különbségek vannak az iskolák között, és sok család azért próbál jobb hírű intézményt találni gyermekének, mert nem bízik a helyi iskola színvonalában.



„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.



Központosítás, forráskivonás, rosszabbul teljesítő diákok - így változott a közoktatás az elmúlt 15 évben

Radikális átalakuláson ment keresztül a magyar közoktatás az elmúlt másfél évtizedben: a helyi döntések szerepe visszaszorult, az állami központosítás megerősödött, miközben csökkentek az oktatásra fordított források és romlottak a tanulói teljesítmények – állapítja meg az Educatio folyóiratban megjelent friss tanulmány.


Európában példátlan antipedagógia: így választja szét a hátrányos helyzetű és a középosztálybeli gyerekeket a magyar oktatás

Spontán jelenség vagy rendszerszintű probléma, ha jobb körülmények között élő tanulókat a szülők olyan iskolába viszik, ahol alig vagy nincsenek hátrányos helyzetű diákok? Mit lehet ez ellen tenni, és ha minden így marad, annak milyen következményei lehetnek? Nahalka István oktatáskutatóval beszélgettünk.


A 16 évesek mindössze 90 százaléka jár iskolába Magyarországon

Maradi felfogás, sorozatos kudarcok, szegregáció és unalom. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a korai iskolaelhagyók száma az elmúlt 10 évben a legnagyobb jóindulattal is csak stagnált, a 2030-ig kitűzött, 9 százalékos uniós célt pedig egyelőre meg sem közelíti. A korai iskolaelhagyás problémájáról Nahalka István oktatáskutatóval beszélgettünk.



Nahalka István: Nem vagyunk felkészülve, hogy válaszoljunk a gyerekek kérdéseire

Meg kell becsülni az ismereteket, de baj, ha az oktatás célja, hogy információkkal tömjük tele a diákok fejét – mondja Nahalka István oktatáskutató az Eduline-nak. Szerinte, bár ezt nehéz megbecsülni, az iskolák ötöde tudna élni az autonómiával, viszont az a pedagógus, aki belekóstolhat a nagyobb szabadságba és kap is hozzá elég segítséget, könnyen tud fejlődni. Státusztörvényről, alapműveltségről, készségfejlesztésről és illegális mozgástérről is beszélgettünk a szakemberrel, aki korábban tanterveket és tankönyveket is írt. Interjú.



Mi a baj az érettségivel?

A magyar iskolarendszer még ma is nagyon erősen egy igen nagy tömegű, minden tanuló számára közös, akadémikus jellegű, erősen kanonizált műveltség átadását tartja a legfőbb feladatának - írja az oktatáskutató.



"Ez ma az oktatás egyik legsúlyosabb problémája" - mit gondol az oktatáskutató az MNB reformötleteiről?

„Picit úgy érzem magam, mint a Kádár-korszak végén, amikor azt figyeltük, hogy hol van olyan megnyilvánulás a hatalom részéről, hogy talán változhatnak a dolgok” – mondta a Hír TV-nek Nahalka István, az ELTE neveléstudományi doktori iskolájának oktatója a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 180 pontos javaslatcsomagjának oktatási részéről.