Több száz forintot spórolhattok, ha jókor mentek moziba: itt vannak a jegyárak
Utánajártunk, hogy mennyiért vásárolhattok diákjegyet a budapesti mozikban.
Utánajártunk, hogy mennyiért vásárolhattok diákjegyet a budapesti mozikban.
Sokaknak október 31-én végleg lejár a diákigazolványuk, és hivatalosan már nem lesznek diákok, így nem vehetik igénybe a diákkedvezményeket sem. De van egy kártya, amelyet ha megigényeltek, továbbra is olcsóbban utazhattok, vásárolhattok.
Meddig érvényesek a diákigazolványok, és meddig válthattok diákbérletet? Fontos, hogy ezeket észben tartsátok, ha nem akartok súlyos büntetéseket kifizetni a tömegközlekedésen.
Idén szeptember végéig több mint tízezer diák utazik InterRail-bérlettel. Pár év múlva remélhetőleg még többen elnyerhetitek a bérletet, a következő programra hamarosan újra jelentkezhettek.
Egy dologról semmiképpen sem szabad elfeledkezni a következő hónapokban: október végén lejár az előző évi diákigazolvány érvényessége.
Jó lehetőséggel állt elő a MÁV, ha van érvényes diákigazolványotok, több ezer forintot spórolhattok.
Június 10-tól 75 százalékos kedvezménnyel fognak utazni a vasúton és az autóbuszokon a cseh diákok - így döntött kedden az ügyvezető cseh kormány.
Hamarosan újra érvényesíteni kell a diákigazolványokat. Vannak aki viszont már nem tudják ezt megtenni, mert már korábban diplomáztak és nem folytatták tovább tanulmányait, ők igénybe vehet egy másik típusú diákkedvezményt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) adatai szerint a oktatási igazolványok intézményi rendszerének augusztusi bevezetése óta 200 719 diákigazolvány készült el, a rendszer folyamatosan fogadja és kezeli a beérkező igényléseket.
Ha már nincs diákigazolványod, de még nem múltál el 30, igénybe veheted az EYCA diákkedvezményeit nemcsak itthon, hanem Európa több országában is.
Eddig 137 865 diákigazolványt állítottak ki, de az új igazolványok készítését lassítja, hogy nem minden intézmény állt át az új igénylőfelületre, és az időben benyújtott kérelmek is tartalmaznak hibákat - írja Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Azt azonban nem árulta el, hány diák vár még mindig a diákigazolványára.
Meddig érvényesek a diákigazolványok, és meddig válthattok diákbérletet? Fontos, hogy ezeket észben tartsátok, ha nem akartok súlyos büntetéseket kifizetni a tömegközlekedésen.
Több száz forintot is spórolhattok, ha jó napot választotok ki a mozizásra. Összegyűjtöttük, hogy hol mennyiért nézhettek filmeket Pesten és a vidéki városok mozijaiban.
Az általános iskolát pénteken elkezdő gyermekek iskolai igazolással utazhatnak diákbérlettel a fővárosi tömegközlekedés járatain - tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Egy időre diákigazolvány nélkül maradhatnak az elsős és az átiratkozó diákok, a tervezettnél később vezetik be ugyanis az oktatási igazolványok adminisztrációs rendszerét.
Szeptemberben kezditek az egyetemet vagy a főiskolát? Elsőévesként nem tudjátok, milyen feladatokkal kell megbirkózni? Megmutatjuk, milyen tennivalótok van a következő napokban.
Huszonöt helyszínnel, köztük a gyulai várral bővült a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és műemlékek köre - jelentette be a gyulai várban pénteken tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára.
A diákok számára a nyár az egyetlen időszak egy jó kis intenzív nyelvtanfolyamhoz. Körülnéztünk, mennyire terhelik meg a pénztárcát az általában akciós tanfolyamok.
Nemsokára megszületnek az idei ponthatárok és mindenki elkezdhet tervezni, kivel, mivel és hová megy. Vannak olyan dolgok, amik azonban várostól és szaktól függetlenül, minden elsőéves életében jelen lesznek.
Alig tart ki az ösztöndíjatok a hó végéig, mégis szeretnétek eljutni színházba? Összeszedtük nektek, hogy tudtok a legolcsóbban bejutni az előadásokra.