Három olcsó hely a fővárosban, ahol felfrissülhettek a vizsgák után
Egy-egy vizsga utáni felfrissülés céljából és a hidegre való tekintettel ajánlunk három olyan fővárosi levesező helyet, ahol diákkedvezménnyel fogyaszthattok.
Egy-egy vizsga utáni felfrissülés céljából és a hidegre való tekintettel ajánlunk három olyan fővárosi levesező helyet, ahol diákkedvezménnyel fogyaszthattok.
A helyközi, távolsági bérleteken, utazási kedvezményeken túl számos helyen élhettek még a diákkedvezményetekkel. Sok esetben nem egyértelmű akcióról van szó, ezért könnyen elfelejthetitek kihasználni a lehetőségeket. Mutatjuk, hol és merre érdemes keresgélni, ahol biztosan olcsóbban hozzájuthattok tárgyakhoz, élményekhez, szolgáltatásokhoz.
Főként azokhoz a diákokhoz szólunk most, akiknek október 31-én végleg lejárt a diákigazolványuk. Ugyanis érdemes tudnotok arról, hogy a diákkedvezményekről ezután sem kell lemondanotok.
Meddig utazhattok kedvezményesen a BKK járatain, ha még a diákigazolvány érvényességének lejárata előtt vesztek diákbérletet? Olvasói kérdésre válaszolunk.
Eljött a zh-k időszaka? Ajánlunk néhány helyet a fővárosban, ahol egy-egy keményebb egyetemi nap, leadás vagy éppen zh után lazíthattok.
Mit tehet az, akinek végleg lejár a diákigazolványa? Így élhettek különböző kedvezményekkel akár Európa-szerte.
Az utóbbi napokban több olyan ötletet is mutattunk, amivel több ezer forintot is spórolhattok. Most összegyűjtöttük, hogy mehettek kedvezményesen moziba, színházba vagy múzeumba, hogy spórolhattok az utazással és a tankönyvekkel.
26 éves kor alatt az időszaki kiállításokat 50 százalékos kedvezménnyel, az állandó kiállításokat pedig a hónap egy kijelölt, hétvégi napján teljesen ingyen látogathatjátok. Mutatjuk a részleteket.
Több ezer forintot spórolhattok meg a fővárosi színházakban diákként, ha ügyesen vásároltok jegyeket. Mutatjuk a részleteket.
Imádjátok a filmeket, de szívesen spórolnátok egy kis pénzt a szórakozáson? Mutatjuk, Budapesten hol és mennyiért vásárolhattok olcsóbb mozijegyet diákigazolvánnyal.
Az egyetem, főiskola sokba kerül - a mindennapos kiadásokra még akkor is jókora összeget kell szánni, ha állami ösztöndíjasként tanultok, vagyis tandíjat nem kell fizetnetek. Mutatunk néhány egyszerű spórolási tippet.
Könnyű ételeket és sütiket, fagyit is fogyaszthattok a nyáron diákkedvezménnyel. Mutatunk néhány helyet a fővárosban, ahol olcsóbban ehettek (nem csak) a nyáron.
Utánajártunk, mennyibe kerülnek a strandbelépők Budapesten és környékén - diákkedvezménnyel. Van olyan strand, ahol diákkedvezménnyel akár 400 forintos áron is fürdőzhettek.
Több ezer forintot spórolhattok meg diákként, ha ügyesen vásároltok nyári vonatbérletet. Mutatjuk a részleteket.
Az egyetemek közvetlen közelében számos olyan étterem és kávézó van, ahol diákként kedvezményesen vásárolhattok. Most három olyan helyet ajánlunk, ahol kedvezményesen ebédelhettek két óra között.
Elkezdődött a tavaszi félév, amelyet megkönnyítve néhány kávézóba kedvezményesen ülhettek be. Mutatunk nektek néhány olyan helyet Budapesten, ahol - a diákkedvezményeteket kihasználva - kedvezményesen fogyaszthattok kávét és más italokat két óra közt vagy éppen egy fárasztó nap végén levezetésképpen.
Több ezer forintot takaríthattok meg, ha használjátok a diákigazolványaitokat a színházjegyek megvásárlásához. Utánajártunk, hogy a fővárosi színházakban milyen kedvezményekre számíthattok.
Elveszítettétek vagy még nem kaptátok meg a diákigazolványotokat, ezért igazolással próbáltok diákjegyet venni? Mutatjuk, milyen dokumentumokat fogadnak el.
Mennyit kell fizetni 2019-ben a budapesti diákbérletért? Mutatjuk.
Idén nyáron 15 ezer fiatal utazhatja be Európát a DiscoverEU új uniós kezdeményezéssel. Most újra jelentkezhettek az ingyenes európai utakra.