Mégis marad az alapítványi iskolák állami támogatása
A köznevelési államtitkárság valamint az alapítványi és magániskolák képviselője között történt tárgyalásoknak megfelelően jövőre is fennmarad a jelenlegi 100 százalékos átlagbér alapú támogatás a magánfenntartású iskoláknál - közölte az államtitkárság hétfőn.
Ezekre a kérdésekre ti sem tudtok válaszolni: kemény kvíz bátraknak
Ez az átfogó természettudományi kvíz mindenkit megizzaszt: a fizika-, a kémia-, a földrajz-, a biosz-, sőt még a matektudásotokra is szükség lesz.
"Köteles" feljelenteni a szülő a saját gyerekét, ha az drogozik?
„A szülők többsége támogatná a drogteszt intézményének bevezetését, ha az nem járna jogkövetkezménnyel, mivel a 18 éves koráig kiskorú gyermekek drogfogyasztása is büntetendő cselekmény” – írja hétfői közleményében a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE), amely szerint a „növekvő drogfogyasztás legfőbb oka a diákok iskolájukkal szembeni elégedetlensége, az iskolai kudarcok sorozata”.
Átverte az alapítványi iskolákat a kormány?
Az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének (AME) elnöksége hétfőn közölte: meglepetéssel és megdöbbenéssel olvasta, hogy a kormány Balog Zoltán miniszter ígérete ellenére nem módosította az alapítvány iskolák költségvetési támogatására vonatkozó törvény előterjesztést.
Több ezer forintot buknak januártól a tanárok, ha ma megszavazzák a költségvetést
Az Országgyűlés mai, várhatóan idei utolsó előtti ülésén szavaz a jövő évi költségvetésről és a vasárnapi pihenőnap bevezetéséről. Az is eldől, emelkedni fognak-e a minimálbérrel együtt a pedagógusfizetések.
Jön a feketeleves: akár csökkenhet is a tanárok fizetése néhány éven belül?
A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) azt kéri, hogy az előterjesztők és a döntéshozók vonják vissza a költségvetési törvény azon pontját, amely megszüntetné a pedagógusbérek minimálbérhez kötését.
A hét hírei: az iskolai drogteszttől a pedagógusok béremeléséig
Szúrópróbaszerű drogtesztet vezetne be a Fidesz, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elégedett a felsőoktatási stratégiával, a Nemzeti Pedagóguskar pedig nyílt levélben kéri a kormányfőt és a szaktárca illetékeseit, hogy továbbra is a minimálbérhez kössék a pedagógusbéreket. Ezek voltak a hét hírei.
Megdöbbentő fénykép terjed: epilepsziás diákot fojtogatott a tanár
12 éves diákját fojtogatta egy lengyel énektanárnő, az esetről fotót készített az egyik osztálytárs.
Zseniális töriteszt estére: mennyire ismeritek a magyar ipart?
Tudjátok, mikor kezdődött a gőzmozdonygyártás Magyarországon, vagy hogy mikor számolták fel a céheket? Ez a teszt még rajtunk is kifogott.
Megható videó terjed egy tanárról: 20 évig őrizte meg a diákok leveleit
Különleges feladatot talált ki a diákjainak egy középiskolai tanár: a jövőbeli önmaguknak kellett levelet írniuk.
Elmaradhat a pedagógusok béremelése: nyílt levélben tiltakoznak a tanárok
Továbbra is kössék a minimálbérhez a pedagógusbéreket - egyebek mellett erre kérik Orbán Viktort, a szaktárca illetékeseit és a parlamenti pártok frakcióvezetőit nyílt levélben a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke és tizenhárom neves gimnázium igazgatója.
Januárban jön a feketeleves: több ezer forintot bukhatnak a pedagógusok
Ha hétfőn elfogadják a jövő évi költségvetést, biztosan nem fognak a minimálbérrel együtt nőni a pedagógusfizetések - írja az Index.
Nagy meglepetés érheti a szülőket: eltűnnek az ellenőrzők és a naplók
Pár éven belül eltűnhet a hagyományos iskolai ellenőrző, ezután a tanárok is kizárólag digitálisan rögzíthetik a diákok jegyeit, hiányzásait és az órarendet - írja a Magyar Nemzet.
Izzasztó logikai teszt: most kiderül, meg tudjátok-e oldani a kirakóst
Régen láttunk olyan nehéz logikai feladványt, mint ez, pedig csak egyeseket és nullákat kell beírni a megfelelő helyre.
Itt van a 2015-ös szombati munkanapok listája
Ma kell ledolgozni december 24-ét - de mikor lesznek szombati munkanapok 2015-ben? Íme, itt a lista.
Zseniális teszt estére: melyik a kakukktojás?
Ismeritek Petőfi költeményeit, a televíziós műsorvezetőket és a periódusos rendszert is? Akkor ezt a műveltségi tesztet nektek találták ki.
Zseniális videó: egy kis matektől is zavarba jönnek a politikusok
Egy diák azt kérdezte az Egyesült Királyság oktatási miniszterétől, mennyi 125 köbgyöke. Nem kapott választ.
Iskolai szegregáció: így változhat a köznevelési törvény
Az antiszegregációs kerekasztal által javasolt formában fogadott el egy módosítást a nemzeti köznevelési törvényen az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága pénteken.
Ennyit kell fizetni 2015-ben a BKV-bérletért - diákigazolvánnyal
Januárban is 350 forintot kell majd fizetni Budapesten egy vonaljegyért a budapesti közösségi közlekedésben - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.
Ezt a tíz szót tényleg mindenki rosszul írja: a legidegesítőbb helyesírási hibák listája
Nálatok melyik helyesírási hiba veri ki a biztosítékot? Tanárokat és diákokat kérdeztünk a legidegesítőbb helyesírási hibákról. Ezeket említették.