Elmaradhat a pedagógusok béremelése: nyílt levélben tiltakoznak a tanárok

Továbbra is kössék a minimálbérhez a pedagógusbéreket - egyebek mellett erre kérik Orbán Viktort, a szaktárca illetékeseit és a parlamenti pártok frakcióvezetőit nyílt levélben a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke és tizenhárom neves gimnázium igazgatója.

  • MTI
Túry Gergely

Azt kérik, hogy a parlament vonja vissza a költségvetési törvény tervezetéből a pedagógusok bérezésére vonatkozó hátrányos elemeket, az Országgyűlés ne csorbítsa a pedagógusok szerzett jogait az értékálló bérezésre. Ezen felül kérik, hogy a jövőben minden, a közoktatást érintő változtatási elképzelésről folytassák le a törvényileg is kötelező egyeztetéseket az érintett kamarával, a szakmai szervezetekkel és a szakszervezetekkel. "Meg vagyunk győződve arról, hogy kéréseink nemzeti érdeket fejeznek ki, s nemcsak a pedagógusok, hanem a teljes magyar társadalom támogatását bírják" - fogalmaztak az MTI-nek szombaton eljuttatott nyílt levélben.

Az előző kormányzati ciklus oktatási reformjai között a tanári szakmát elismerő intézkedés volt az új pedagógus-bértábla minimálbérhez kötése, ami már középtávon javította volna a pedagógusok helyzetét. Rámutattak, hogy az új kormányzati periódus kezdetén nem hangzott el olyan tájékoztatás, hogy a kabinet ebben változtatásra készülne, és ezügyben - a törvényi egyeztetési kötelezettség ellenére - nem keresték meg a Nemzeti Pedagóguskart.

A törvényjavaslat elfogadása beláthatatlan következményekkel járna egy olyan helyzetben, amikor egyre jelentősebb társadalmi feladatok hárulnak erre a 160 ezres rétegre - írták. Januárban jön a feketeleves: több ezer forintot bukhatnak a pedagógusok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.