Januárban jön a feketeleves: több ezer forintot bukhatnak a pedagógusok

Ha hétfőn elfogadják a jövő évi költségvetést, biztosan nem fognak a minimálbérrel együtt nőni a pedagógusfizetések - írja az Index.

  • Eduline

MTI / Szigetváry Zsolt

Az idei minimálbérhez rögzíthetik a tanárok fizetését, ha az Országgyűlés elfogadja a költségvetést és az azt megalapozó törvényjavaslatot, holott az életpályamodell bevezetésekor Hoffmann Rózsa épp az értékállósággal érvelt - mutat rá az Index.

"A javasolt módosítás biztosítja a pedagógus illetménytáblának és a pótlékalapnak a jelenlegi minimálbér szintjén való rögzítését" oly módon, hogy "az alapilletmény elválik a mindenkori minimálbértől és ehelyett azt a mindenkori költségvetési törvény határozza meg" - fogalmaz a 2015-ös központi költségvetést megalapozó, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat, ami azt jelenti, hogy nem fognak a minimálbérrel együtt nőni a pedagógusbérek. Ezzel szemben Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős egykori államtitkár a pedagógus-életpályamodell bevezetésekor azt ígérte, hogy a fizetéseket a minimálbérhez kötik.

"A jövő évi költségvetésben is benne van a következő béremelés fedezete, 38 milliárddal növeljük a pedagógusok jövedelmét a 2014. évihez képest. A béremelés 2016-ban, majd 2017-ben is folytatódik, amelyre a 326/2013-as kormányrendelet biztosít garanciát" - válaszolta az Index kérdésére a Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága. Balog szerint "légből kapott", hogy jövőre kevesebb pénz jut az oktatásra.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.