• data-translate-key="Felsőoktatási felvételi"

 
  • Közoktatás
  • Érettségi-felvételi
  • Felsőoktatás
  • Campus life
  • Nyelvtanulás
  • Pályakezdés
  • Felnőttképzés
  • BrandContent
 

Meddig tart a tavaszi szünet 2024-ben?

Eltérő időpontban ér véget a szakképzésben és a köznevelésben tanulók számára.

Egyéb
Székács Linda

 

Vádat emeltek az iskolai tömegmészárlást tervező miskolci fiú ellen

Emberölés előkészülete miatt 2,5 évre javítóintézetbe kerülhet.

Egyéb
Székács Linda

 

Dízelmozdony tetejére mászott, halálos áramütés érte a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanulóját

A 11. osztályos fiú életét nem lehetett megmenteni.

Egyéb
Székács Linda

 

A ramadán nem lesz iskolai ünnep Olaszországban

Egy olasz általános iskola igazgatója úgy döntött, hogy az iszlám vallási ünnep utolsó napja tanítási szünet lesz az intézményben. Az oktatási miniszter ezután vizsgálatot rendelt el.

Egyéb
Eduline/MTI

 

Rétvári Bence szerint 2022 és 2025 között 93,5 százalékkal emelkednek a pedagógusbérek

A kormány tervezete szerint jövőre további 21 százalékkal emelnék a pedagógusbéreket.

pedagógusbérek
Székács Linda

 

Magyar középiskolások nyerték meg a világ legnevesebb vitaversenyét Oxfordban

A British International School Budapest diákjai, Wirtz Annamária és Zsoldos Flóra 121 csapat közül végeztek az első helyen.

Egyéb
Székács Linda

 

Nem lehetne kiváltani a kötelező testnevelést délutáni sportolással, a Szülői Hang tiltakozik

A kormány tervezete elveheti a gyerekek kedvét a délutáni sportolástól.

Egyéb
Tornyos Kata

 

A szakképző iskolákat is utolérte a fenntartóváltás, egyházi és alapítványi kézbe kerültek

Nem csak az állami általános iskolák és gimnáziumok fenntartóváltása kezdődött el.

Egyéb
Tornyos Kata

 

Iskolai szünetek, érettségi, felvételi: minden fontos tavaszi dátum egy helyen

Nemsokára kezdődik a tavaszi szünet, azonban az érettségiző diákoknak ez az időszak a felkészülésről fog szólni, ugyanis már csak kevesebb mint két hónap van hátra az érettségiig. Összegyűjtöttünk minden fontos dátumot, amit tavasszal érdemes észben tartani.

közoktatás
Gál Luca

 

Letartóztatták az encsi diákot, akit azzal gyanúsítanak, hogy az iskolai ünnepség alatt megerőszakolt egy lányt

A bántalmazás következtében a lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Egyéb
Tornyos Kata

 

Valójában az ukrán katonák állomásoztak az orosz határon egy új orosz tankönyv szerint

Az új tankönyv egy új tantárgyhoz készült, amit a frontról visszatérő katonák tartanak majd szeptembertől.

Egyéb
Székács Linda

 

A hét hírei: több mint 120 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, súlyos következményekkel járna az állami iskolák fenntartóváltása

Utánajártunk miért nem mehetnek a magyar szakképzésben érettségizett diákok a holland egyetemekre. Mutatjuk, hogyan változik idén a magyar érettségi – ezek voltak a hét legfontosabb történései.

Gál Luca

 

Tudástárat nyitottak a digitális kultúra oktatásának történetéről

Tudjátok mi az a Commodore 64 vagy a Aircomp 16? Ezen a retró oldalon megismerhetitek az iskolai digitális eszközök történelmét.

Egyéb
Gál Luca

 

Pontosított az államtitkár, mégsem lesz teljesen ingyenes a jogosítványszerzés a középiskolásoknak

Az ingyenes gyakorlati órákra még várni kell.

jogosítvány
Tornyos Kata

 

Pizzák, piték, Pí-nap: így ünneplik a matematika világnapját a magyar diákok

A matematika lehet szórakoztató. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a Pí-nap alkalmából számos iskolában szerveztek szórakoztató programokat.

Egyéb
Székács Linda

 

Kötelezővé tehették egyes diákoknak Rákay Philip Petőfi-filmjének megnézését

Igazolatlan kaptak, ha nem mentek el, és még a jegyet is nekik kellett fizetniük.

Egyéb
Székács Linda

 

Tuzson: szeptembertől ingyenes lesz a jogosítvány a középiskolásoknak

A hírt a Facebookon jelentette be az államtitkár.

Egyéb
Gál Luca

 

Kettészakítaná a magyar társadalmat az állami iskolák tömeges fenntartóváltása

Növelné a szegregációt, megszűnne a kötelező felvételi körzet és rosszabb helyzetbe kerülnének a sajátos nevelési igényű diákok, ha megvalósulna az állami köznevelési intézmények tömeges fenntartóváltása.

Egyéb
Székács Linda

 

Felfüggesztették az óvodaigazgatót, aki a szülők szerint "beráncigálja a gyerekeket az irodájába"

A szülők szerint hangfelvétel van az igazgató durva bánásmódjáról, a jegyző hangsúlyozta, hogy a vizsgálat végéig mindenkit megillet az ártatlanság védelme.

óvoda
Tornyos Kata

 

Mégsem veszi át a Milton Friedman Egyetem a Veres Péter Gimnáziumot

A szülők tiltakozása és az általuk indított petíció miatt döntöttek az átvétel visszavonása mellett.

Egyéb
Tornyos Kata

1 ... 151 152 153 154 155 ... 1201
Facebook TikTok Instagram
HVG Kiadó Zrt. © 2026