Oktatási azonosító lekérdezése egyszerűen

A középiskolai felvételinél és a központi írásbelire való jelentkezésnél is szükségetek lesz az oktatási azonosítótokra.

Nincsenek sokan, akik fejből tudják az oktatási azonosítójukat. Ez nem meglepő, hiszen egy 7-tel kezdődő 11 számjegyből álló számsorról van szó.

Jó hír, hogy rajta van a diákigazolványotokon, ahonnan könnyen be tudjátok írni, ha például a központi írásbelire szeretnétek jelentkezni.

Ha esetleg elveszett a diákotok, akkor sincsen probléma, hiszen ezen az oldalon kérhetitek le az ügyfélkapu segítségével.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.