Középiskolai felvételi 2025: majdnem minden második középiskola kéri a központi írásbelit

Fontos, hogy csak december 2-ig jelentkezhettek a központi írásbelire.

Az Oktatási Hivatal statisztikái szerint a középiskolák 48 százaléka kéri a központi írásbelit a középiskolai felvételi során. A vizsgát szervező intézmények között itt tudtok keresni.

Az Eduline-on korábban már beszámoltunk arról, hogy a 2025-ös középiskolai felvételi eljárásban a technikumok esetében 340 csak az általános iskolai eredmények alapján rangsorol, 86 intézmény 340 tanulmányi terület esetében az általános iskolai jegyek mellett a központi írásbelit kéri, illetve 87 technikum 279 tanulmányi területen ezen kívül még szóbelit is tart.

Ehhez képest kétszer annyi gimnázium kéri a központi írásbelit, és még több, közel 300 intézmény ezen felül még szóbelire is behívja a jelentkezőket.

 

 

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.