Bevezetnék a nulladik évfolyamot az általános iskolákban

A hátrányokkal küzdő gyermekek felzárkóztatását, illetve a roma gyerekek iskolai integrációját iskola-előkészítő osztály, vagyis egy nulladik évfolyam bevezetésével orvosolná a jövőben az oktatási államtitkárság - olvasható a Magyar Nemzetben. A tervek szerint így a hátrányokkal küzdő gyerekek egy szigorúbb iskolaérettséget mérő felmérést követően csak a sikeres felzárkóztatás után kerülnének be az első osztályba.


300 ezres átlagfizetés a cél a tanároknál

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ma ismertette 10 pontos javaslatukat, mellyel -többek között- azt szeretnék elérni, hogy a pedagógusok keresete a ciklus végére megközelítse az unióban hasonló munkakörben foglalkoztatottak átlagkeresetének 60 százalékát, azaz a jelenlegi 160-170 ezer forintos keresetek 300-330 ezerre növekedjen.




Elkezdődött az idei tanév

A ma reggeli becsengetéssel véget ért a közel két és fél hónapos nyári szünet és megkezdődik a 2010/2011-es tanév. Az oktatási államtitkárság közlése szerint nappali rendszerben mintegy 1,3 millió diák ül az iskolapadba, az óvodásokkal együtt ősztől több mint másfél millióan járnak közoktatási intézményekbe



Audi-gimnázium indul Győrben

Negyvenhat magyar és négy német diák kezdi meg tanulmányait az idén tavasszal alapított győri Audi Hungaria Német Általános Iskola és Gimnázium első három osztályában - közölte az autógyár magyarországi leányvállalata kedden az MTI-vel.



Veszélyes ideológiák az óvodában?

Két félmondatot változtatott meg még júliusban az új oktatásirányítás az óvodai nevelés alapelveiben. A menekült gyerekekre és a nemi sztereotípiák elkerülésére vonatkozó részek átírásával egy új, szakmai szempontból vitatható és nem épp korszerűnek számító irányt jelölt ki az új vezetés - állítja oktatáskutató szerzőnk.


1000-1200 fővel csökken szeptembertől a tanárok száma

Várhatóan mintegy 1000-1200 pedagógussal kevesebbet foglalkoztat szeptembertől a közoktatás - derül ki az oktatási államtitkárság háttéranyagából, mely becsléseket közöl, pontos adatokat pedig szeptember végére ígér. Legnagyobb mértékben várhatóan az általános iskolákban csökken a főállású pedagógusok száma, mely intézményekből 1241 főt bocsátanak el.


Akár 4 millió forint is lehet egy tanév

Néhány tízezertől több millió forintig terjedhet az alapítványi és magániskolákban fizetendő tandíj, illetve alapítványi hozzájárulás - összegzi a Napi Gazdaság a hétfői számában a magániskolákról készített összeállítást.


Mennyibe kerülnek a hazai lovastáborok?

Idéntől elvileg már csak okleveles oktatók felügyeletével pattanhatnak nyeregbe a lovardalátogatók. A lovas üzemeknek 2012-ig kell átállniuk, addig még igencsak változó színvonalon (és árakon) nyerhet beavatást a lovaglás alapjaiba a nagyérdemű.


Utoljára kezdődik szeptember elsején a tanév

Az idei tanévben még szeptember 1-jén, szerdán csengetnek be annak az 1,6 millió tanulónak, aki nappali rendszerű iskolai oktatásban, továbbá óvodában kezdi meg a 2010/2011-es tanévet. A következő tanévtől kezdődően viszont az életszerűbb oktatás jegyében mindig hétfőre esik majd az iskolakezdés - jelentette be ma Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár.


Vádat emeltek a Vocational Academy Alapítvány alapítói ellen

Közérdekű adattal való visszaélés gyanúja miatt emelt vádat Nagy Ottó László, a több oktatási intézményt is csődbe juttató Vocational Academy Alapítvány létrehozója ellen a Győri Városi Ügyészség július 15-én - olvasható a Magyar Nemzetben. A lap értesülése szerint az alapítvány úgy kapta meg az engedélyt óvodák és iskolák működtetésére, hogy költségvetésében valótlan számokat adott meg arról, hogy mekkora állami támogatásra jogosult.



Mennyibe kerül az iskolabál a szülőnek?

A klasszikus amerikai prom, vagyis a középiskolai évek lezárását ünneplő/sirató iskolabál már Európában is hódít, Angliában például már majdnem minden iskolában tartanak ilyen bulikat és néhány éve már Magyarországon is próbálkoznak hasonlóval. Retteghetnek a szülők, a hagyományos szalagavatónál ugyanis jóval drágább dologról van szó.



Képek: francia diákok verték össze a tanárukat

Garázdaság miatt eljárást indított a rendőrség három francia diák ellen, akik hétfőn kora este Budapesten, az I. kerületi Döbrentei téren bántalmazták kísérő tanárukat - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tafferner Éva közlése szerint az eljárást a francia hatóságok folytatják le.


Spiderman és Hello Kitty a menő az iskolacuccok között

A vásárlók többsége még az iskolakezdés előtt beszerzi a szükséges tanszereket, a magyarok többsége 15.000 és 30.000 forint közötti összeget költ el ilyenkor a boltokban, leginkább a hipermarketekben - derül ki az Árukereső.hu friss felméréséből.