Több mint két és fél órát tévéznek naponta a lengyel diákok

A lengyel gyerekek átlagosan naponta két és fél órát töltenek a televízió előtt, de szombaton ez az idő meghaladja a három órát is - derült ki a TNS OBOP lengyel közvélemény-kutató intézet felméréséből.

  • Eduline

A Gazeta Wyborcza hétvégi számában megjelent felmérés szerint a lengyel gyerekek szüleikről veszik a példát, akik távirányítóval a kezükben naponta 3 órát és 58 percet töltenek a televízió előtt. Szombaton és vasárnap pedig az átlagos lengyel 9 óra 17 percig nem mozdul a tévéképernyő elől.

A TNS OBOP idén januártól áprilisig 1200, 4-15 éves gyereket kérdezett ki tévénézési szokásairól. Kiderült, hogy a lengyel gyerekek naponta átlagosan 2 óra 25 percet töltenek a televízió előtt. Szombaton még többet, 3 óra 4 percet.

Napi két és fél órát töltenek tévézéssel a diákok
sxc.hu

A Szabad Vállalkozás nevű lengyel civil szervezet a felmérés ismeretében akciót indított a gyerekek tévéfüggősége ellen. A lengyel parlament alsóházában, a szejmben minden év június elsején, a nemzetközi gyermeknapon tartják a gyerekek és fiatalok parlamentjét. A civil szervezet most szerte Lengyelországban aláírásokat gyűjt az iskolákban és óvodákban egy "törvénytervezethez", amely a gyerekparlament asztalára kerül. Ebben követelik a "televízió nélküli szombat jogát", és azt, hogy tévézés helyett a gyerekek a hétvégéket családi kirándulásokon tölthessék. A gyermekparlament által elfogadott "törvényeket" a lengyel oktatási minisztérium később ajánlásként fogalmazza meg az oktatási intézmények számára.

MTI

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.