Szeptembertől kötelezővé tennék az egyenruha viselését a romániai általános- és középiskolákban. A téli és nyári egyenruháért a szülőknek négyszáz lejt, vagyis 24-25 ezer forintot kellene fizetniük.
Magyarországon ma több mint háromszáz iskola diákjai dolgoznak önkéntesként - mondta az m1 Ma reggel című műsorában Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár.
Január óta minden romániai magántanár köteles bevallani korrepetálásból származó jövedelmét. Aki nem tesz eleget az előírásnak, az pénzbüntetést kap – írja a Marosvásárhely Info.
Többnapos tanítási szünetet rendelt el kedden a zámolyi általános iskola igazgatója, mert hétfőn az intézmény diákjainak már több mint 40 százaléka hiányzott; Fejér megyében átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma - közölte a kistérségi tiszti főorvos.
Szökési kísérlet közben ollóval megszúrta a nevelőjét egy fővárosi javítóintézetben élő 17 éves fiú hétfő késő este, a fiatalember ellen hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt eljárást indult - közölte a rendőrség és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
Szeptemberben már biztos nem lesz tanítás a Somogy megyei Nikla általános iskolájában, a hétszáz lakosú település önkormányzata nem tudja tovább fenntartani az intézményt.
Európai tehetségnap bevezetésére tesz javaslatot a magyar kormány a soros uniós elnökség keretein belül - jelentette be Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottsága előtti meghallgatásán kedden Brüsszelben. A magyar kormány tervei szerint ez a nap minden év március 25-e - Bartók Béla születésének napja - lehetne.
Az intelligenciaszinttől és a társadalmi háttértől függetlenül nagyobb valószínűséggel ütik fel fejüket egészségügyi és anyagi gondok azoknál a felnőtteknél, akik kisgyerekként túl hevesek voltak, és nem volt önuralmuk - vélekednek brit, amerikai és új-zélandi tudósok.
A hagyományos tanulási módszerek közé tartozó ismételgetéssel sokkal jobban és hosszabb ideig megőrizhetőek az újonnan szerzett ismeretek, mint a modern technikákkal - állítja egy új tanulmány.
Az idő volt a nyolcadikosok legnagyobb ellensége az idei középiskolai felvételin az általános iskolai tanárok szerint, akik a feladatokat mind magyarból, mind matematikából átlagos nehézségűnek, a 13-14 éves korosztálynak megfelelőnek tartják. Több mint 57 ezren írták meg a négyosztályos középiskolák központi felvételijét szombaton - a feladatsorokat két szaktanárral elemeztük és értékeltük.
Nem a középiskolákkal és az alsó tagozattal, hanem az általános iskolák felső tagozatával van komoly probléma – írja Radó Péter az OktpolCafé legfrissebb bejegyzésében. Az oktatáskutató szerint az országos kompetenciamérés adatai is azt mutatják, hogy a felső tagozat – egyelőre – képtelen megújulni.
Különleges diák látogatja az egyik moszkvai iskola tanóráit: a Sztyepan névre hallgató robot egy tizenkét esztendős kisfiút képvisel az osztályteremben, aki súlyos betegsége miatt nem hagyhatja el otthonát.
Ha egy gyerekben megvan a tehetség, de nem motivált, akkor rá lehet vezetni arra, amiben jó - vallja Berkes József, a pécsi Apáczai Nevelési Központ (ANK) Tehetségpont vezető koordinátora. Az általuk szervezett tehetségkutató olyan komplex módszer, amellyel lehetőség nyílik a tehetségek korai felismerésére, gyakorlati haszna pedig a ”tehetségígéretek” és a ”lappangó” tehetségek felfedezése. A pécsi központ 2008-ban regisztrált programja tavaly novemberben regionális tehetségpontként kérte akkreditálását, megalakulását követően pedig a szakemberek - tehetséges gyerekek után kutatva - végigjárták Pécs és Baranya megye iskoláit, és felmérték a lehetőségeket.
Határozatlan ideig felfüggesztettek állásából egy tanárt az kaliforniai Oakland Markham Általános Iskolájában, amiért két másodikos tanuló nemi aktust hajtott végre a jelenlétében - jelentette a hétvégén a CBS televízió.
Beszigorított a moszkvai oktatási hivatal: megszüntette az egyik fővárosi középiskola akkreditációját, a kilencedik évfolyamos diákok jelentős része ugyanis legalább egy tantárgyból bukásra áll, négyes-ötös tanuló pedig alig akad az intézményben.