Videó: ezért maradt el a tanítás a Könyves Kálmán Gimnáziumban

Elmaradt kedden a tanítás, mindenkit hazaküldtek a budapesti Könyves Kálmán Gimnáziumból, miután szabályosan elöntette a víz az iskolát. Egy megrongálódott második emeleti tűzcsapból kezdett el zubogni a víz reggel, a diákok mezítláb menekültek a folyosókon és a vízeséssé vált lépcsőkön keresztül.

  • Eduline

„Elég rendesen megijedtünk, meg szétázott minden, konkrétan a plafonból csöpögött a víz, de igen, egy életreszóló élmény, az biztos” – mondta el az egyik diák az RTL Klub-nak. A tűzoltókat egyébként senki nem riasztotta, így azt sem lehet tudni, hogy végül ki zárta el a tűzcsapot.

 

eduline

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.