Megütötte tanárát egy kunszentmiklósi középiskolás

Megtámadta gyakorlati oktatóját Kunszentmiklóson, a kollégiumi építkezésen egy 17 éves diák – számolt be a Baon.hu olvasói információ alapján.

  • Eduline

A diák ököllel gyomorszájba vágta szerdán a pedagógust, majd dulakodni kezdtek, végül fellökte a tanárt, és felelősségre vonta azért, mert korábbi hiányzásairól beszámolt a szüleinek.

A hírportál úgy tudja, hogy közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás a kunszentmiklósi rendőrségen a középiskolás ellen.

eduline

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.