Kilenc évfolyamossá tenné az általános iskolát Pokorni

A vállalatok tényleges költségvállalásával megvalósuló, német mintájú duális szakképzés magyarországi bevezetését szorgalmazza Pokorni Zoltán. A szakpolitikus a bevezetés alapfeltételének nevezte a megerősített közismereti alapképzést is, amelynek egyik reálisabb megvalósítási lehetősége a 4+5 osztályos iskolaszerkezet.


Sztrájkolhatnak a tanárok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Sztrájkbizottságot hoztak létre a pedagógus szakszervezetek Miskolcon, mert csaknem 500 millió forinttal kevesebb jut az idén oktatásra, és attól tartanak csökkenni fog a tanári fizetés. Az érdekképviseletek a jövő hét elején döntenek arról, demonstrálnak-e - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.




Hiába menekülnek az egyházakhoz a szegény települések iskolái?

Több település után Miskolc és Szolnok önkormányzata is úgy döntött, tárgyalásokat kezd a történelmi egyházakkal több általános- és középiskola, valamint kollégium átadásáról. A fenntartóváltásnak előnyei és hátrányai is lennének - a komoly anyagi problémákkal küzdő települések azonban elsősorban több tízmilliós megtakarítást remélnek a döntéstől.


Kiverte a biztosítékot a tanároknál az oktatás Orbán-féle átalakítása

Egyik pedagógus szakszervezet sem tartja elfogadható lépésnek a tankötelezettség tizenöt éves korra csökkentését. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint a módosítást semmi nem indokolja, ezért nem érti, "hogyan merülhetett fel a XXI. században". A Pedagógusok Szakszervezete szerint így diákok százezrei lépnek majd ki az iskolarendszerből használható szakma és tudás nélkül.


Nem kell a tanároknak az új közoktatási törvény

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a közoktatási törvény módosítását támogatja, új törvényre azonban nincs szükség - közölte a szervezet elnöke kedden Budapesten; Mendrey László a sajtótájékoztatón a pedagógusok életpályamodelljéről is beszélt.


Drasztikus váltás: csak 15 éves korig lesz kötelező az iskola

Tizennyolcról tizenöt évre csökkentik az tankötelezettség felső korhatárát 2012 szeptemberétől - derül ki a kedden bemutatott Széll Kálmán Tervből. Két hete még nem erről volt szó: az új közoktatási törvény tervezetének február 11-i változatában az szerepel, hogy hattól tizenhét éves korig lesz kötelező iskolába járni.



Nagy változások jönnek: államosíthatják az iskolákat, 15 éves korig lesz kötelező az oktatás

Leszállítják a tankötelezettség felső korhatárát, állami kézbe veszik az általános iskolákat, és központilag határozzák meg, hogy az egyetemek és főiskolák hány diákot vehetnek fel egyes szakokra – többek között ilyen elemeket tartalmaz a kormány ma bemutatandó strukturális reformprogramja. A Hírszerző információi szerint az oktatás átalakításától jelentős megtakarítást vár a kabinet.


„Két percet kaptunk a véleményünk kifejtésére” - interjú a Pedagógusok Szakszervezetének elnökével

Az új közoktatási törvény kidolgozása helyett először az önkormányzatok anyagi problémáit kellene megoldani, a közoktatás legnagyobb problémája ugyanis a pénzhiány – mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, aki az eduline-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy milyen következményei lehetnek az önkormányzati iskolák fenntartóváltásának, és hogy megoldást jelenthet-e a tanárok központi bérfinanszírozása.


Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a diákját elcsábító tanárnő

Nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta az a 27 éves tánctanárnő, aki „elrabolta”, majd többször lefeküdt tizenöt éves tanítványával. Sokak szerint a bíróság szigorúbb büntetést is kiszabhatott volna a pedagógusra, az egyik bizonyíték ugyanis egy fénykép volt, amelyen Sarah Pirie és diákja szerepel - félreérthetetlen helyzetben.



Tíz hónap börtönt kaptak, mert nem járatták iskolába a gyerekeiket

Jogerősen tíz hónap börtönre és egy év közügyektől eltiltásra ítélt egy házaspárt kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság; a sajókazai szülők már negyedik alkalommal álltak a hatóság előtt, mert gyermekeiket nem járatták iskolába - közölte Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész, sajtószóvivő






Online játékot indított diákoknak az oktatási államtitkárság

Találd fel magad! címmel rendhagyó és nagyszabású játékra hívja a határon inneni és túli magyar iskolákat, diákokat és tanárokat az oktatási államtitkárság a Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvánnyal és több piacvezető informatikai céggel közösen.