Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Radikális módosításokat tervez a közoktatásban Michael Gove brit oktatási miniszter: négyhetesre rövidítené le a nyári szünetet, az iskolákat pedig arra kötelezné, hogy öt- helyett hatnapos tanítási hetet vezessenek be.
A brit tanulók így is jóval kevesebb időt tölthetnek nyaralással, mint a magyar, az olasz vagy a spanyol diákok: a nyári szünet jelenleg hathetes, július második felétől szeptember elejéig tart. Ha Michael Gove tervei megvalósulnak, Nagy-Britanniáig tartják majd Európa legrövidebb vakációját – írja a Daily Mail. Az oktatási tárca vezetője szerint a hosszabb tanítási napok bevezetését is érdemes lenne megfontolni, a szülők életét ugyanis megkönnyítené, ha a diákok egészen este hétig-nyolcig az iskolában maradhatnának, és vacsorát is kapnának – a többgyermekes anyák így könnyebben vállalhatnának munkát.

Gove követendő példaként a Norwich Free Schoolt említette, amely a következő tanévtől heti hat napos lesz a tanítás, az intézmény évi ötvenegy héten keresztül lesz nyitva – egyedül a karácsonyi vakáció idején és a munkaszüneti napokon tart majd zárva, a nyári szünetet pedig – a tárcavezető javaslatára – négyhetesre rövidítik. Meddig tart itthon a nyári szünet, mikor kezdődik a tanév, és mikor lesz az őszi szünet? A 2011/2012-es tanév legfontosabb dátumait itt találod.
| Nyári szünet - Magyarországon június közepétől szeptember 1-ig tartEgyesült Államok: tíz-tizenkét hét, a legtöbb államban május végétől szeptember elejéig tart, Floridában például június 9-től augusztus 23-igAnglia és Wales: hathetes a nyári szünet, július 22-től szeptember első hetéig pihenhetnek a diákokAusztria: kilenc hétAusztrália: hat és fél hétig tart a vakációCiprus: tizenegy hetes a szünetDánia: hat és fél hétre, június 25-től augusztus 9-ig zárnak be az iskolákFranciaország: kilenc hétig pihenhetnek a diákokNémetország: a német iskolai szünet az egyik legrövidebb, mindössze hat-nyolchetesGörögország: tizenkét hétOlaszország: tizenkét-tizenhárom hetes a szünetPortugália: június 22-től szeptember 8-ig vagy 13-ig tartanak zárva az iskolákSpanyolország: tizenegy hetes, június második felétől szeptember közepéig tart |
A tervek már most kiverték a biztosítékot a pedagógus-szakszervezeteknél, a jelenlegi szabályok ugyanis viszonylag alacsonyan, 190 tanítási napnál húzzák meg a határt – vagyis az oktatási intézményeknek legalább ennyi napon kell fogadniuk a diákokat.
Máshol is lefaragnak a nyári szünetből
Több amerikai állam is a két és fél hónapos nyári vakáció lerövidítését tervezi, az oktatáspolitikusok szerint inkább év közben kellene két-háromhetes szüneteket tartani. Az oktatási minisztérium adatai alapján 2000-ben másfél millió amerikai diák járt olyan általános iskolába, ahol a hosszú nyári vakáció helyett év közben adták ki az iskolai szüneteket. A tárca szerint 2004-re kétmillióra, 2008-ra pedig két és fél millióra nőtt a „year-round” rendszerben tanulók száma, 2012-re pedig az egyesült államokbeli diákok közel tíz százaléka tanul majd olyan intézményben, ahol a tanrend ezt a felosztást követi.
Négynapos tanítási hetet vezetnének be az egyesült államokbeli iskolákban - összefoglalónkat itt olvashatod el.

Eugene White, Indianapolis oktatási felügyelője szerint is érdemes átszabni a tanítási szünetek rendszerét, a rövidebb vakációk ugyanis nemcsak a diákokat, hanem a tanárokat is felfrissítik, ráadásul ennyi idő alatt a tanulók is kevesebbet felejtenek. Egy 2008-as brit tanulmány szerint a hosszú vakáció elsősorban a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű iskolások teljesítményére van rossz hatással, ráadásul a gyerekek a hat-tíz hetes szünet ideje alatt sokkal nagyobb eséllyel kerülnek bajba, mint tanév közben – egyszerűen azért, mert ilyenkor kevesebb szervezett programban vesznek részt.
„A hosszú nyári szünetet eredetileg azért találták ki, hogy a gyerekek is tudjanak segíteni nyáron a gyümölcsszedésben és más mezőgazdasági munkákban” – mondta Sonia Sodha, a kutatás vezetője, aki szerint az ideális az lenne, ha a tanév nyolchetes tanítási időszakokból állna, két terminus között mindig lenne egy kéthetes szünet, a nyári vakációt pedig egy hónaposra rövidítenék le.
eduline
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).