Az LMP is az etikai bizottsághoz fordulna - ha tehetné
Az LMP tudásellenes politikával vádolja a kormányt, amelyet arra kér, hogy folytasson egyeztetést, párbeszédet a pedagógusokkal és szülőkkel.
Az LMP tudásellenes politikával vádolja a kormányt, amelyet arra kér, hogy folytasson egyeztetést, párbeszédet a pedagógusokkal és szülőkkel.
Eduline
Uzsonnarabló vörös kányák támadnak gyerekekre egy brit iskola udvarán, ami miatt megtiltották a tanulóknak, hogy a szünetekben kimenjenek az épületből.
Eduline
Vasárnap lesz a pedagógusnap, az oktatási államtitkár ez alkalomból közzétett köszöntőjében azt írta, hogy hamarosan elkészül az új közoktatási törvény és annak részeként a pedagógus-életpályamodell. Öt közoktatási szakszervezet a minisztérium előtt demonstrál; azt szeretnék elérni, hogy a kormányzat tárgyaljon velük a közoktatás változásairól.
Eduline
Huszonhárom iskola-, illetve kollégiumi igazgatói pályázatról dönt a Fővárosi Közgyűlés a jövő szerdai ülésen.
Eduline
Nagy változások előtt állunk, s csak rajtunk múlik, hogy kihasználjuk-e a rendelkezésre álló lehetőségeket - fogalmazott az oktatási államtitkár a közelgő pedagógusnap alkalmából írt köszöntőjében. Hoffmann Rózsa azt ígérte, hamarosan elkészül a közoktatási törvény és annak részeként a pedagóguséletpálya-modell.
Eduline
Az elmúlt évek szokásaitól eltérően az oktatási államtitkár még nem hirdette ki a 2011/2012-es tanév rendjét - írja a Hírszerző.
Eduline
Tanulni sohasem késő - jó példa erre Isolina Campos esete, aki századik születésnapján döntött úgy, hogy megtanul írni és olvasni.
Eduline
Húszezer rajz érkezett a Google "Doodle 4 Google - Nekem Magyarország..." versenyére, ezek közül hatvan jutott be a döntőbe - a rajzokra június 6-ig lehet szavazni.
Eduline
A katonai pálya népszerűsítése, valamint a honvédség és a helyi közösség kapcsolatának erősítése a célja annak a képzési programnak, amely szeptemberben indul hódmezővásárhelyi általános iskolások és középiskolások számára – közölte Böröndi Gábor dandártábornok pénteken az alföldi városban.
Eduline
A kaposvári Toldi iskola megszüntetése ellen harcoló szülők törvényességi kérelemmel fordultak az ügyészséghez, és éhségsztrájkba kezdenek, ha június 18-ig nem sikerül fordulatot elérni az ügyben - közölte a szervezetbe tömörült szülők képviselője.
Eduline
Az oktatásért felelős államtitkár nem ért egyet Pokorni Zoltán fideszes szakpolitikus kilenc évfolyamos általános iskolára vonatkozó ötletével.
Eduline
Nonprofit gazdasági társasággá alakítja a kormány a jelenleg is állami fenntartású Alternatív Közgazdasági Gimnázium Alapítványt - közölte a közigazgatási tárca.
Eduline
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt javasolja a nemzeti erőforrás miniszternek, hogy dolgoztassa ki az oktatási és a kulturális ágazat középtávú stratégiáját, intézkedjen a szakmai ágazati irányítás, a tulajdonosi és alapítói joggyakorlás megfelelő szabályozásáról.
Eduline
Két diák és egy tanár vesztette életét csütörtök reggel egy kínai általános iskola előtt, amikor egy furgon a várakozó tanulók közé hajtott.
Eduline
Szászország iskoláiban a gyerekek unalmasnak és örömtelennek élik meg a tanulást - derítették ki az ulmi egyetem agykutatói.
Eduline
A tüntetések és tiltakozó akciók után bírósági beadvánnyal, a kormányhivatalhoz eljuttatott törvényességi kifogással és a főpolgármesterhez írt levéllel küzdenek a Janikovszky Éva Általános Iskola megmentéséért civilek és Erzsébetváros, illetve a fővárosi önkormányzat ellenzéki politikusai.
Eduline
A Volán társaságok az ombudsman ajánlására megváltoztatták az utazási feltételeket, ezentúl a helyi és helyközi menetrend szerint közlekedő Volán-járatokon a kísérő és jegy nélkül utazó 14 éven alul kiskorút csak az utazás megkezdése előtt lehet kizárni az utazásból.
Eduline
Egymást követik az iskolai szexbotrányok Nagy-Britanniában: néhány napja egy 26 éves pedagógust vettek őrizetbe, mert szexuális viszonyt folytatott egyik 16 éves tanítványával.
Eduline
Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán arra szólította a szekszárdi Garay János Gimnázium tanulóit, folyamatosan fejlesszék képességeiket és ne elégedjenek meg eddig elért eredményeikkel.
Eduline
Jól szerepeltek a szlovákiai magyar általános iskolák végzős tanulói az országos tudásteszteken - derült ki a szlovák állami pedagógiai intézet által megszervezett felmérés eredményéből, amelyet a Szabad Újság című felvidéki magyar hetilap ismertetett.
Eduline