Képek: itt tanul az észak-koreai vezető unokája

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető egyik fiúunokája beiratkozott a United World Colleges nemzetközi iskolahálózatnak a boszniai Mostarban lévő tanintézetébe - közölte az iskola szóvivője.

  • Eduline

Meri Musa elmondta, hogy a 16 éves Kim Han Szol az iskolahálózat első észak-koreai diákja lesz. Nem kivételeznek vele, ugyanolyan körülmények között fog élni és tanulni mint társai. 

A mostari iskola. Itt tanul Kim Dzsong Il unokája
www.uwc.org

A United World Colleges hálózat kiépítése brit kezdeményezésre 1962-ben kezdődött. Mára számos országban működik helyi intézménye. A kezdeményezés eredeti célja az volt, hogy közel hozzák egymáshoz azokat a fiatalokat, akik a hidegháború korszakában nevelkedtek. Az iskolákban 16-18 éves diákok tanulnak két évig, a boszniai intézményben jelenleg 34 országból 124 diák tanul.

www.uwc.org

eduline/MTI

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.