Nem lesz több elégtelen osztályzat, szigorítanak az érettségin

Könnyebb lesz kitiltani az iskolákból a renitens diákokat, szigorítanak az érettségi feltételein, és átnevezik az elégtelen osztályzatot – többek között ez szerepel a köznevelési törvény nyilvánosságra hozott koncepciójában.

  • Eduline

2012 őszétől egyetlen pedagógus sem adhat „elégséges” minősítést a diákoknak, a köznevelési törvény koncepciójában - amelyet a címlap szerint augusztus 31-én elfogadott, szeptember 28-án pedig megerősített a kormány - ugyanis az szerepel, hogy átnevezik a kettest, a tanulók bizonyítványában és félévi értesítőjében ezentúl a „gyenge” minősítés szerepel majd. Kérdés, hogy a Nefmi milyen okok miatt döntött így, az eduline-nak nyilatkozó tanárok azonban „pedagógiailag elhibázott” lépésnek nevezték a változtatást. „Ezzel azt tudatosítjuk a diákokban, hogy ők tényleg gyengék, a kettest negatív irányból közelítjük meg” – mondta az egyik budapesti gimnázium igazgatója.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A magatartás és a szorgalom minősítéséhez is kapnak „tanácsokat” az iskolák – eszerint példás, jó, változó, a magatartás esetében a rossz, a szorgalom esetében pedig a hanyag szót kell beírni a bizonyítványba.

A pótvizsgáztatás szabályai a koncepció alapján nem változnak: a diákok továbbra is két tárgyból vizsgázhatnak, nevelőtestületi engedéllyel akár háromból is. Ha valaki háromnál több év végi elégtelen osztályzatot szerez, a tanévet mindenképpen meg kell ismételnie. Azok a nyolcadikosok, akiket nem vesznek fel gimnáziumba, szak- vagy szakközépiskolába, az általános iskola javaslatára felzárkóztató évfolyamba kerülhet, ha pedig nem akarják folytatni a tanulmányaikat, kötelesek a Híd II. programban részt venni, amely – a közoktatási koncepció szerint – „tanulásra motivál, fejleszti a szakma elsajátításához szükséges manuális készségeket, szakmacsoporton belül pályaorientációs feladatokat lát el”.

Ingyenes lesz a tankönyv, de kevesebb kerülhet fel a hivatalos listára

2013-tól felmenő rendszerben ingyenessé válnak az általános iskolai tankönyvek, vagyis a rászoruló, illetve a három vagy több gyermeket nevelő családok mellett azoknak a szülőknek sem kell majd fizetniük a könyvekért és a munkafüzetekért, akik eddig teljes áron vásárolhatták meg a kiadványokat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a diákok meg is tarthatják a könyveket, a közoktatási tervezetben az áll, hogy az intézményfenntartók tartós tankönyveket vesznek majd, amelyeket a tanulók az év végén visszaadnak – vagyis az állam számára ez csupán négy-ötévente jelent majd plusz kiadást.

MTI / Koszticsák Szilárd

Valószínűleg a tankönyvlistán szereplő kiadványok száma is drasztikusan lecsökken majd az új nemzeti alaptanterv és a kerettantervek kötelezővé tétele miatt. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár az eduline-nak korábban úgy nyilatkozott, a tankönyvpiac biztosan szűkülni fog, de a kiadványok kiválasztása nem piaci, hanem „tartalmi és minőségi” szempontok alapján történik majd. A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete (TVOT) elnöke, Szarvas-Ballér Judit a döntésről azt mondta, a tankönyvkiadókat ez végleg ellehetetleníti.

Akár az iskolából is kitilthatják a renitens tanulókat

A renitens diákok is rosszul járnak az oktatási államtitkárság terveivel: eddig a legszigorúbb fegyelmi büntetés az volt, ha valakit áthelyeztek egy másik osztályba, tanulócsoportba vagy iskolába (igaz, ez utóbbit csak akkor tehette meg az iskolaigazgató, ha a tanuló átvételéről egy másik intézmény vezetőjével már megállapodott). A 2012/2013-as tanévtől „rendkívüli vagy ismétlődő fegyelmi vétség” miatt bárkit eltilthatnak a tanév folytatásától, sőt akár ki is zárhatják az intézményből – ilyenkor a szülők kénytelenek másik iskolát keresni.

Szabó Fruzsina

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.