Egy év alatt átveszik az önkormányzatoktól az iskolafenntartói jogot

Egy év alatt lezajlik a közoktatási intézmények októberben kezdődő, az önkormányzatoktól az államnak történő átadása és átvétele - közölte Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke pénteken az Oktatási törvények célegyenesben című konferencián Budapesten.

  • Eduline

A HunDidac 2011 - A tanév itt kezdődik! című, pénteken és szombaton rendezett oktatási szakkiállításon a hivatal elnöke rámutatott arra: a nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója szerint a közoktatás nem szolgáltatás, hanem közszolgálat, a fenntartójának az államnak kell lennie, és az állam a kormányhivatalokon keresztül látja majd el feladatait.

Princzinger Péter a HunDidac Szövetség szakmai támogatásával a Modern Iskola című magazin által rendezett eseményen közölte: elképzeléseik szerint december végére befejeződik majd a fenntartói jog és vagyon átadása, ehhez a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az OH, a Magyar Államkincstár, a kormányhivatalok, az önkormányzatok és az egyes intézmények közreműködése egyaránt fontos.

Fazekas István

Az OH elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a magán- és az egyházi iskolákon kívül az önkormányzatok egy része is lehet majd fenntartó pontosan meghatározandó jogszabályok alapján. Meglátása szerint "az intézményátvétel nem cél, hanem eszköz", az átadás-átvételi procedúra pedig "nem ér semmit", ha a régi problémák megmaradnak. A struktúra átalakítását egységes szempontrendszer szerint hajtják végre, és ennek alapján meg lehet ítélni azt is, hogy az adott önkormányzat alkalmas lesz-e továbbra is egy iskola fenntartására - mondta.

Közölte, hogy az intézmény- és feladatátadás során először az intézményfenntartói jogot és a vagyont veszi át az állam december végéig, ez a lépés azonban a pedagógiai munkát nem zavarja. Ezután a közoktatási feladatokat tekintik át megyei és alsóbb szinten, ezzel párhuzamosan pedig az állam átvilágítja az intézményeket, majd az újratervezés következik, majd el kell dönteni, hogy az adott intézmény szervezetét kell-e korrigálni.

Ezután megvizsgálják, melyik önkormányzat alkalmas közoktatási intézmény fenntartására. Ezzel együtt az egyházi és magániskolák működését is kontrollálják majd - tette hozzá. Arról is beszélt, hogy jelenleg "külső szakmai kontroll nélkül működnek" a közoktatási intézmények. A mostani koncepció azonban az, hogy "legyen jelentősebb az állam irányító, tanácsadó és kontrollszerepe", s egyebek mellett a nemzeti alaptanterv és az érettségi vizsgák útján "lehessen definiálni, mi tartozik az alapműveltséghez Magyarországon".

MTI

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.