Különleges művészeti fesztivált rendez a Városmajori Gimnázium

Fogyatékkal élő fiatalok és gyerekek lépnek fel a Befogadó Művészeti Fesztiválon október 24-én a Városmajori Gimnáziumban Budapesten.

  • Eduline

Az eseményre - melyet nyolc intézményben hirdettek meg a 10-25 éves korosztály számára - összesen 120-an jelentkeztek képzőművészeti alkotásokkal, egyéni és csoportos produkciókkal szavalás, tánc, ének, zene, színi előadás, képzőművészet kategóriákban - közölték a szervezők.

A 2010-es tolerancianap, valamint a XII. kerületi önkormányzat és az iskola által szervezett önkéntes szociális munka miatt vetődött fel az a gondolat, hogy rendezhetnének művészeti vetélkedőt testileg és szellemileg sérült gyerekeknek, fiataloknak.

Olyan lehetőséget szeretnének biztosítani számukra, hogy produkcióikkal és képzőművészeti alkotásaikkal megmutathassák tudásukat egymásnak, szüleiknek, és esetleg egy nagyobb közönségnek is. A szervezők zsűrinek közismert személyeket szeretnénk felkérni, akik valamelyik kategóriához különösen értenek.

MTI 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.