Online iratkozhatnak majd be a BGE frissen felvett hallgatói
Idén először lesz ilyen lehetőség a népszerű budapesti intézményben.
Idén először lesz ilyen lehetőség a népszerű budapesti intézményben.
Székács Linda
A tranzakció lebonyolításában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett.
Székács Linda
Elmondása alapján bár ő nem ismeri őket, tudja, hogy a hallgató szülei több oktatóval beszéltek, „ami nem helyes”.
Tarnay Kristóf
Sokan történelemből emelteznek, rengeteget készülnek az érettségire, több nyelvvizsgájuk van, teljesítményükkel legalább 450 pontot elérnek a felvételin, mégsem sikerül bejutniuk az Eötvös Loránd Tudományegyetem államilag támogatott jogi képzésére. Ákossal beszélgettünk, aki 2020-ban felvételizett, pont, amikor bevezették azt, hogy minimumponthatár helyett inkább nyolcvanra korlátozzák az államilag támogatott helyek számát.
Tornyos Kata
Bár a pályázatot Csák János kulturális és innovációs miniszter ígérete szerint valóban kibővítették, a Zeneakadémia jelöltje, Kutnyánszky Csaba továbbra sem felel meg a feltételeknek.
Székács Linda
Mint minden évben, a HVG idén is összeállította a felsőoktatási intézmények rangsorát, ami alapján láthatjuk, hogy néz ki az egyetemek sorrendje összetett képzés, hallgatói kiválóság és oktatói kiválóság szerint. Most a hallgatói kiválóság alapján összeállított listát mutatjuk meg nektek.
Közzétette az idei érettségi összesített eredményeit az Oktatási Hivatal, közben pedig már csak néhány nap választ el minket az idei felsőoktatási felvételi ponthatárhúzásáig. Erasmus-ügyben viszont még mindig nincs megegyezés, a magyar oktatási rendszerrel szemben pedig már egy világszervezet elnöke is nemtetszését fejezte ki. Mutatjuk, mik voltak a hét legfontosabb történései.
Székács Linda
Se az első, se a második helyre nem került be az Eötvös Loránd Tudományegyetem a HVG Diploma oktatói kiválósági listáján, de a 2023-as lista ezen kívül is tartogat meglepetéseket. Mutatjuk, hogyan rangsorolta idén a HVG a felsőoktatási intézményeket azok oktatói szerint.
Sikora Gréta már leadta a jelentkezését a Budapesti Corvinus Egyetemre, amikor úgy döntött, jelentkezik az Oxfordi Egyetem Economics and Management szakára is. A képzésre végül mindössze a jelentkezők 5 százaléka került be, köztük a gyöngyösi diáklány is.
Székács Linda
A Budapesti Corvinus Egyetem távozó rektora a Telex podcastjában beszélt a távozásáról, annak okairól és a vizsgabotrányról is.
Székács Linda
Együttműködési megállapodás született a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) között annak érdekében, hogy médiatudatosságra sarkallják a diákokat. Az NMHH a közszolgálati médiaszolgáltatások számáról és az általuk használt médiaszolgáltatási lehetőségekről döntő szabályozó szerv.
Tornyos Kata
Bár a lista még tavaly novemberben jelent meg, a felsőoktatási felvételi miatt újra aktuális. Mutatjuk a rangsort.
Székács Linda
A hagyomány eredetét a tengerentúlon, olyan helyen kell keresni, ahol még volt is konkrét szerepe a sapkáknak, nem csak beszereztek egyet a diplomaosztó előtt.
Tarnay Kristóf
A társadalmi vállalkozásokat térképre rakó kezdeményezés pedig a társadalmi hatásáért jutott döntőbe.
Tarnay Kristóf
Az egyetem vezetősége és adjunktusai szerint ezekre azért van szükség, mert az elmúlt években megszaporodtak a kibertámadások okozta károk, továbbá a "jelenlegi energetikai környezetben fontos", hogy legyenek olyan nukleáris szakemberek, akik ismerik a jogalkotási folyamatokat.
Székács Linda
Hiába a november 23-i határidő, Navracsics Tibor miniszter szerint legkésőbb csak szeptemberben folytatódhatnak a tárgyalások a befagyasztott uniós pénzekről.
Székács Linda
Csák János kulturális és innovációs miniszter szerint olyan személyre van szükség, aki példakép tud lenni a művészetével, nem pedig "egy hivatalnokra."
Székács Linda
Használjuk, de ésszel – így foglalható össze a 24 brit egyetemet – köztük a Cambridge-et, az Oxfordot, a Birminghamet és a Durhamot is – összefogó Russell Group múlt héten kiadott iránymutatása arról, mit kezdjenek a generatív mesterséges intelligencián alapuló, folyamatosan fejlesztett eszközökkel.
Tarnay Kristóf
Öt magyar - három lány és két fiú versenyző - utazik Lengyelországba a XVI. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára (IOAA).
Eduline/MTI
2021-ben indította el közös programját az ingatlan.com, az ELTE és a Budapesti Corvinus Egyetem, amiben megfizethető lakhatással szeretnék támogatni a két egyetem hallgatóit Budapesten. A program a 2023-as őszi félévben is újra igénybe vehető.